Fucsovics búcsúzott

Fucsovics Márton szettelőnyről kikapott a francia Gaël Monfilstól szerdán a madridi salakpályás tenisztorna férfiversenyének második fordulójában.A világranglistán 36. magyar játékos - aki a nyitókörben a belga David Goffint búcsúztatta - pályafutása során először csapott össze a 15. helyen kiemelt Monfilsszal.
A 32 éves francia már négy labdamenetet követően ápolást kért lábfájdalmai miatt, majd kétszer is elvesztette adogatását. Később a szervezőkkel is vitatkozott, de a nyíregyházi teniszező higgadt maradt, és 4:0-ra elhúzott, majd 33 perc elteltével szettelőnybe került.

    
A második játszmára Monfils varázsütésre magára talált: első adogatásaiból sokkal hatékonyabban teniszezett, mint korábban, így egyre nagyobb nyomást helyezett Fucsovicsra. A magyar játékos 3:3-ig tudta tartani adogatását, és bár francia riválisa 5:4-es vezetésénél még neki is volt egy bréklabdája, Monfils egyenlített.
    

A döntő játszma három brékkel indult, és bár a negyedik játékban - Monfils szervájánál - a 27 éves Fucsovicsnak megint volt lehetősége egyenlíteni, a francia tudta előbb megerősíteni a vezetését. A folytatásban is a nyolcszoros ATP-tornagyőztes rivális akarata érvényesült, így végül 1 óra 53 perces csata végén ő ünnepelhette a továbbjutást.

    
    Eredmény:
    férfiak, 6,5 millió euró (2 milliárd forint) összdíjazás:
    --------------------------------------------------------
    2. forduló (a 16 közé jutásért):
Gaël Monfils (francia, 15.)-Fucsovics Márton 1:6, 6:4, 6:2



(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

http://ujhazak.com