Fucsovics először vert top 10-es játékost

Karrierje egyik legnagyobb győzelmének nevezte Fucsovics Márton a francia nyílt teniszbajnokság első fordulójában aratott sikerét a negyedik helyen kiemelt Danyiil Medvegyev ellen."Most először vertem top 10-es játékost pályafutásom során, ráadásul Grand Slamen" - idézte a Roland Garros honlapja a magyar teniszezőt a világranglistán ötödik orosz teniszező négyjátszmás búcsúztatása után. - "Meg akartam mutatni, hogy nagyon jó játékos vagyok, a célom pedig, hogy én is bekerüljek a legjobb tíz közé a világranglistán."

    
A tudósítás felidézi, hogy a nyíregyházi sportoló eddig 14 alkalommal lépett pályára a legjobb tízben álló riválissal szemben és mindig alulmaradt. A hazai szövetség oldala, a huntennis.hu pedig azt emelte ki, hogy magyar férfi teniszező ezt megelőzően több mint 37 éve tudott ilyen bravúrt bemutatni: 1983 májusában Taróczy Balázs Hamburgban verte az akkori világelső Ivan Lendlt.
    

A rangsorban jelenleg 63. Fucsovics a Suzanne Lenglen Stadionban szinte végig remekül teniszezett, a vesztes harmadik szettet leszámítva uralta a találkozót, melynek még úgy is Medvegyev volt az esélyese, hogy korábbi három Roland Garros-fellépése is az első fordulóban ért véget és salakon tavaly, a barcelonai torna elődöntőjében nyert meccset legutóbb.
    

Fucsovics Márton a második fordulóban a spanyol Albert Ramos-Vinolasszal találkozik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com