Fucsovics játék nélkül elődöntős (2. rész)

Fucsovics Márton játék nélkül jutott elődöntőbe az 524 ezer euró (166 millió forint) összdíjazású szófiai keménypályás tenisztornán.A versenyt szervező ATP honlapja egy órával a találkozó kezdete előtt azt közölte: a világranglistán 18. Roberto Bautista Agut nem áll ki a 11 órára kiírt összecsapásra. Később kiderült: a spanyol teniszező napok óta lázas volt, és a jövő heti, rotterdami verseny előtt nem akart kockáztatni, ezért döntött úgy, hogy nem lép pályára.

    
A 27. születésnapját éppen pénteken ünneplő Fucsovics - aki a rangsorban 47. - az MTI-nek azt mondta: nem várt ajándékot kapott. "Vasárnap kétórás, kemény edzésünk volt Robival, nagyon sajnálom, hogy megbetegedett, és mielőbbi gyógyulást kívántam neki" - fogalmazott a magyar játékos. Hozzátette, ezzel együtt természetesen boldog, hogy élete második ATP-elődöntőjére készülhet.
    

Fucsovics - aki az első fordulóban a nyolcadik helyen kiemelt olasz Andreas Seppit, a nyolcaddöntőben pedig a német Yannick Madent búcsúztatta - az elődöntőben a világranglistán 53., 22 éves olasz Matteo Berrettinivel mérkőzik, aki a nyolc között a hatodikként rangsorolt spanyol Fernando Verdasco felett diadalmaskodott.
    

A magyar és az olasz játékos ATP-tornán még nem találkozott egymással, tavaly az irvingi kemény pályás Challenger-verseny elődöntőjében ugyanakkor Berrettini két játszmában győzött.


    Eredmény:
    egyes, negyeddöntő:
Berrettini (olasz)-Verdasco (spanyol, 6.) 4:6, 7:5, 6:4


    korábban:
Fucsovics Márton-Roberto Bautista Agut (spanyol, 4.) játék nélkül


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com