Fucsovics Márton továbbjutott

Fucsovics Márton simán továbbjutott a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában pénteken.A találkozón az előzetes várakozásokkal ellentétben nagy volt a különbség a két teniszező között. Fucsovics (a világranglista 67. helyezettje) 55 perc alatt úgy került kétszettes előnybe, hogy mindössze két gémet veszített, és miközben egyetlen szervajátékát sem bukta el, ötször brékelt.

Paul (80.) csak a harmadik játszmában bizonyult egyenrangú partnernek, de 2:2 után egy újabb elveszített adogatógém ott is megpecsételte a sorsát. A mérkőzés 1 óra 47 percig tartott.

    
Fucsovics Márton az Eurosport Hosszabbítás oldalának azt mondta: kiváló teniszidőben pozitívan állt a meccshez, és miután két-három hete nagyon jól érzi a szervákat, valamint jól mozog, stábjával azt a döntést hozták, hogy az egyes érdekében feláldozzák a párosban való indulást. A pénteki mérkőzéssel kapcsolatban hozzátette: akkor érezte, hogy továbbjuthat, amikor megnyerte a második szettet.
  

"Illetve a harmadik szett nem volt könnyű. Ellenfelem kiment egy hosszabb mosdószünetre, és elkezdett lazán játszani. Jött egy pár nyerő, elengedte az ütéseket. Ekkor nagyon fontos volt, hogy rajta tudtam maradni, és a végén rátenni még egy lapáttal" - mondta. A nyolcaddöntőben a 20-szoros Grand Slam-győztes Roger Federer vagy a hazai ausztrál John Millman lesz a magyar ellenfele, aki mindkét teniszezőt nagyon jó játékosnak tartja, de úgy készül, hogy előbbivel kell megküzdenie.


    Eredmény:
    férfiak, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Fucsovics Márton-Tommy Paul (amerikai) 6:1, 6:1, 6:4


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com