Fucsovics Márton: van még bennem tornagyőzelem

Saját bevallása szerint végre minden összeállt a játékában Fucsovics Mártonnak, aki vasárnap pályafutása második ATP-tornagyőzelmét aratta Bukarestben, ezzel 29 helyet javítva már az 53. a férfi tenisz-világranglistán.Szerdai sajtótájékoztatóján a 32 éves magyar klasszis közölte, nem gondolta volna, hogy 2018-as genfi diadala után ennyit kell várnia a következő sikerre. "Amikor Estorilban elkezdtem a salakos idényt, nagyon jól ment a játék, könnyűnek éreztem magam, és a Bukarest előtti héten is remek edzéseim voltak. A fejemben volt, hogy nyerhetek Romániában, mindenképp akartam még egy serleget, és úgy vélem, van még ezen kívül is bennem tornagyőzelem" - fejtette ki.
   

A vasárnapi fináléban az argentin Mariano Navonét 6:4, 7:5-re verő magyar játékos elmondta, új edzőjével, Kellner Ádámmal a top 60-ba való visszatérést tűzték ki célul, most pedig úgy véli, minden adott akár a top 30-hoz is. A romániai versenyre visszatérve az MTI érdeklődésére Fucsovics Márton kijelentette, bár voltak nehezítő tényezők, és több játékos is bírálta a borítás minőségét, ő nem panaszkodik.
   

"Volt 35 fok, aztán esett az eső, de én mentálisan erős maradtam, a meccsekre fókuszáltam, és nem foglalkoztam a körülményekkel. A döntő egy nagyon melós mérkőzés volt, a második szettben kezdtem fáradni, de szerencsémre az ellenfelemből is sokat kivett a tempó" - közölte a nyíregyházi teniszező, aki elárulta, hogy barátnőjével újabban sokat meditál, és előre vizualizálja az elképzeléseit. Hozzátette, a genfi diadal annak idején sokáig benne maradt, most viszont csak két pihenőnapot tartott, és utána ő jelezte edzőjének, hogy menjenek már ki a pályára.
    

Kellner Ádám azzal kezdte, hogy tanítványa hozzáállása alapján érezte, a közeljövőben jöhet valami komolyabb siker. "Igazából az lepett meg, hogy ilyen hamar jött. A szerváját folyamatosan javítgatjuk, de Marcinál inkább a mentális-érzelmi állapot a fontos és a megfelelő önbizalom" - fejtette ki a tréner. A tervekről szólva Fucsovics Márton elmondta, jövő héten Cagliariban versenyez egy challenger-tornán, majd Róma, Genf és a Roland Garros következik. A párizsi olimpián - amelyre a júniusi világranglista alapján lehet kijutni, és jelenleg mindketten kvótás helyen vannak - továbbra is szeretne párosozni Marozsán Fábiánnal, a Garroson azonban nem fognak egymás oldalán játszani.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com