Fucsovics nem jutott a főtáblára
Fucsovics Márton csütörtökön kikapott a selejtező harmadik fordulójában, így nem jutott a főtáblára a wimbledoni teniszbajnokság férfiversenyében.
A világranglista 103. helyezettje - a kvalifikáció első kiemeltje - hétfőn az osztrák Jurij Rodionovot, szerdán az amerikai Zachary Svajdát búcsúztatta. A főtáblára kerülésért a 23 éves luxemburgi Chris Rodesch (163.) volt az ellenfele, akinek már a selejtező harmadik fordulója is pályafutása legjobb Grand Slam-eredménye volt, s akivel Fucsovics korábban nem találkozott.
Az első két szettben a rivális egyszer-egyszer el tudta venni a 33 éves magyar teniszező adogatójátékát, így 75 percnyi játék után már kétjátszmás előnyben volt a Roehamptonban rendezett mérkőzésen.
A wimbledoni selejtező utolsó körében azonban - a GS-tornák közül egyedüliként - három nyert szett szükséges a főtáblára kerüléshez, a 2021-ben negyeddöntős Fucsovics pedig a harmadik felvonást 27 perc alatt "besöpörte", majd a negyedikben 3:2-es vezetésénél esőszünet miatt félbeszakadt a találkozó.
A folytatásban mindkét játékos hozta a saját adogatását, így következett a rövidítés, amiben a luxemburgi az első mérkőzéslabdáját kihasználta és megnyerte a 2 óra 44 perces mérkőzést.
Marozsán Fábián alanyi jogon tagja a főtábla mezőnyének.
Eredmény:
férfi egyes, selejtező, 3. forduló:
Chris Rodesch (luxemburgi)-FUCSOVICS Márton (1.) 6:3, 6:4, 0:6, 7:6 (7-4)
később, női egyes, selejtező, 3. forduló:
UDVARDY Panna-Petra Martic (horvát) 16.45 körül
(Forrás: MTI)
A világranglista 103. helyezettje - a kvalifikáció első kiemeltje - hétfőn az osztrák Jurij Rodionovot, szerdán az amerikai Zachary Svajdát búcsúztatta. A főtáblára kerülésért a 23 éves luxemburgi Chris Rodesch (163.) volt az ellenfele, akinek már a selejtező harmadik fordulója is pályafutása legjobb Grand Slam-eredménye volt, s akivel Fucsovics korábban nem találkozott.Az első két szettben a rivális egyszer-egyszer el tudta venni a 33 éves magyar teniszező adogatójátékát, így 75 percnyi játék után már kétjátszmás előnyben volt a Roehamptonban rendezett mérkőzésen.

Hozzászólások