Futball-láz helyett Torino teljesen elcsendesült

Gergelics József, az MTI különtudósítója jelenti: Egy átlagos játéknapon a labdarúgó Bajnokok Ligájában felbolydulna a város, ezzel szemben Torino utcái csendesek és kihaltak, pedig a Juventus azért lép pályára kedden (ma) a Ferencváros ellen, hogy győzelmével már a negyedik fordulóban kiharcolja a nyolcaddöntőbe jutást.A koronavírus-járvány tavasszal éppen Észak-Olaszországot sújtotta leginkább Európában, de a pandémia második hulláma sem kerülte el. Mivel Piemonte tartomány vörös zónás terület, így teljes kijárási tilalom van érvényben, melynek eredményeként a mindig nyüzsgő, közel 900 ezer lakosú Torino utcái és terei teljesen kihaltak, az üzletek túlnyomó többsége zárva tart, nem kivétel ez alól a Juventus hivatalos ajándékboltja sem.

    
Az Olaszországban mindig zsúfolt terek éttermeinek és kávézóinak teraszai teljesen elhagyatottak, a legtöbb vendéglátóhely ki sem nyit, az a néhány, amely működik, csakis elvitelre szolgálja ki a vendégeket.

Az olaszok híresen szenvedélyes közösségi életéből ezúttal semmi sem látszik, mindössze alig néhány járókelő tartózkodik a közterületeken, ők a szabályt betartva még kültéren is maszkot viselnek. Estére pedig Torino jószerivel szellemvárossá válik. Csend honol mindenütt, csupán néhány robogós ételfutár csap zajt.
    

A korlátozások és a világjárvány hatásai a stadionnál és a mérkőzés kapcsán is tetten érhetőek. A 2011-ben átadott Allianz Stadion környékén sok-sok árus helyett csak egy sátor áll - a koronavírustesztek elvégzésére. A létesítmény közösségi területei, még a konferenciaterme is zárva maradt. Ennek nyomán az európai szövetség (UEFA) által kötelezően előírt sajtótájékoztatókat úgy tartották meg hétfőn, hogy a sajtószobában lévő vezetőedző és játékos válaszait kivetítőn közvetítették a lelátón ülő újságíróknak.
    

Az olasz sportlapok sem foglalkoznak kiemelt terjedelemben a Juventus-Ferencváros mérkőzéssel. A Gazzetta dello Sportban és a Tuttosportban is inkább Zlatan Ibrahimovic sérülése a vezető hír, hogy az AC Milan 39 éves svéd sztárja három hetet lesz kénytelen kihagyni. A találkozó kapcsán is csak a Juventus kerül fókuszba, az FTC sajtótájékoztatójára például egyetlen olasz újságíró sem maradt. A lapok elsődlegesen Andrea Pirlo vezetőedző védelmi problémájáról - Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini után Merih Demiral is kidőlt -, illetve Paulo Dybala kezdőcsapatba jelöléséről írnak. Utóbbi november elseje óta nem volt tagja a kezdő tizenegynek.
   

"Dybala ott van" - hirdeti öles betűkkel a címlapján a Tuttosport, amely nyolc oldalon számol be az összecsapásról, ebből egy kétkolumnás cikket szentel Szerhij Rebrovnak, az FTC vezetőedzőjének és egy féloldalas anyagot általánosságban a magyar futballnak. Utóbbiból kiderül, hogy a Ferencváros "Magyarország Juventusa", azaz hazájában rekorder a bajnoki címeket illetően és rövid áttekintés olvasható a zöld-fehér klub történetéről. A cikkben két kép szerepel, az egyik Rebrovról, a másik Szoboszlai Dominikről, mint a magyar futball hatalmas tehetségéről. Igaz, a Salzburg 20 éves középpályásának korát nem találták el, a képaláírásban 22 évesnek írják.
    

A 21 órakor zárt kapuk mögött kezdődő Juventus-Ferencváros összecsapást, amelyen a német Daniel Siebert fújja majd a sípot, az M4 Sport élőben közvetíti.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

http://ujhazak.com