A Fradi edzője lehívja pályáról csapatát, ha huhogást hall

Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője a legutóbbi bajnoki meccs után felháborodottan nyilatkozott a szombathelyi szurkolók sportszerűtlen megnyilvánulásairól. Később elmondta, hogy akkor is lehívná csapatát a pályáról, ha saját szurkolói táborából tapasztalna rasszista megnyilvánulásokat.

MonizMint ismert, a Haladás-Ferencváros labdarúgó bajnoki találkozón a hazai szurkolók egy csoportja sértegette a vendégek színes bőrű labdarúgóit. A holland szakvezetőt ez nagyon felháborította, és úgy érezte, hogy tovább nem hallgathat.

„Senki nem tett semmit annak érdekében, hogy határt szabjon az ilyen jellegű szurkolói magatartásnak. Úgy gondolom, a játékvezető nem vállalt felelősséget azért, hogy a játékosaimat megvédje. Az Újpest elleni rangadó után több ezer eurós összegű büntetést szabott ki ránk a szövetség, az ellenfél csapatára ennek töredékét. Ez az, ami igazán zavart engem, ez volt az utolsó pont, nem tűrhettem tovább, hogy a játékosaimat ilyen támadás érje. Miután senki nem tett semmit, úgy éreztem, nekem kell lépnem, ezért hangot is adtam annak, amit gondolok" – nyilatkozta a láthatóan feldúlt Moniz.

A fradi.hu-nak később bővebben is beszélt az esetről, és elmondta azt is, hogy mindig kihangsúlyozza saját játékosainak az ellenfél tiszteletének fontosságát.

„Úgy gondolom, és a játékosaimnak is mindig ezt hangsúlyozom: mindig tiszteld az ellenfeled! Faj, bőrszín és nemzetiségi hovatartozás nélkül. Természetesen a focit a győzelemért játsszuk, és ebbe beleférhetnek a kemény szavak. De a szombati mérkőzésen néhány hazai szurkoló átlépte azt a képzeletbeli határvonalat, amit ezzel kapcsolatban mindig meg kell húzni, és be is kell tartani!"

A ferencvárosi honlap azon kérdésére, hogy mit tenne akkor, ha esetleg a zöld-fehérek szurkolói inzultálnák az aktuális ellenfél játékosait, a holland mester egyszerűen felelt: ugyanúgy lehívná a csapatát a pályáról: „Ebben az esetben is levezénylem a csapatot a pályáról. De miért kellene egyáltalán a mi szurkolóinknak inzultálni az aktuális ellenfelet? Nincs rá szükségük! Jó csapatunk van, egy pont választ el minket a nemzetközi szereplést érő helyezéstől. Ismerem a szurkolóinkat, néhányukat van szerencsém személyesen is. Büszkék a klubra, arra, hogy fradistának születtek és ettől szimpatikusak igazán. Miért rombolnák le ezt a pozitív képet?"

Azóta már az érintett bajnokival kapcsolatos büntetési tételek is megvannak. Az MLSZ fegyelmi bizottsága rasszista, gyűlöletkeltő megnyilvánulás miatt 400 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezi a Haladást, a Ferencvárost és egyébként a Diósgyőrt is egy másik bajnokin történt hasonló eset miatt. Az indoklás szerint a Haladás–FTC mérkőzés lefújásakor „intenzív, hosszú huhogás valósult meg".  A hétvégétől bevezetett, az UEFA által javasolt háromlépcsős gyakorlat (megszakítás, felfüggesztés, beszüntetés) alapján az MLSZ szerint ha mindez a meccs alatt történt volna, akkor a bajnokit félbe kellett volna szakítani.

Forrás: fradi.hu

Hozzászólások

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Két százszázalékos csapat, a címvédő Ferencváros és a Diósgyőr szombati összecsapása jelenti a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját.A zöld-fehérekné...

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Az aranylabdás Ronaldonak egy 1200 lóerős Bugatti Veryron sportkocsit szállítottak le, amikor ibizai nyaralását töltötte. A portugálok méltán nyerték meg az EURO 2016 labdarúgó bajnokságát. Ennek örö...

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

Úgy hisszük, hogy ez a rövid videó mindent elmond a sport iránti szeretetről. A felvételt már nagyon sokan megnézték, ami nem csoda... Miután tegnap este a portugálok megnyerték a foci EB-t, s...

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok 1960-2016 MTI...

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik.A rendes játékidő 1-1-es döntetlennel végződött a Svájc-Lengyelország mérkőzésen a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, ezért h...

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport, hogy megmutassa, ki hogyan drukkol a magyar fociválogatottnak az Eb-n - közölte a csatorna szombaton az MTI-vel.Várják a szelfiket, csoportképeket, a vál...

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Az európai szövetség (UEFA) szavazásán Gera Zoltán szerdai, portugálok elleni gólját választották a csoportkör legszebb találatává a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.Az UEFA holnapjának lát...

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati programja, várható kezdőcsapatokkal:nyolcaddöntő: Svájc-Lengyelország, Saint-Étienne 15.00, v: Mark Clattenburg (angol) -------------------------...

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli és állampolgársági főosztálya vasárnap, a magyar futballválogatott következő Európa-bajnoki mérkőzése napján ismét 24 órás telefonos ügyeletet tart.M...

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

Nyilvánosságra hozta az Európa Liga-selejtező első fordulós mérkőzéseinek időpontjait és helyszíneit az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken.Stadionja újjáépítése miatt a Videoton Felcsúton, az...

http://ujhazak.com