Boldog szülinapot Gera Zoli!

Ma ünnepli 34. születésnapját a magyar labdarúgó válogatott kapitánya és a West Bromwich Albion kiválósága. A jelenleg komolyabb sérüléssel bajlódó Gerzsonnak jobbulást és Boldog szülinapot kívánunk!

Gera
Gera a harmadosztályú Harkány SE-ben kezdte pályafutását. Hamar feltűnt, hogy nem mindennapi tehetséggel megáldott focista. 1997 és 2000 között már Pécsett játszott és onnan került a Ferencvároshoz 2000 nyarán.

A Fradival kétszer ünnepelhetett bajnoki címet (2001, 2004) és Magyar Kupa győzelmet (2003, 2004). Három alkalommal választották az ország legjobb labdarúgójának (2002, 2004, 2005). Kiemelkedő teljesítménye miatt hamar felfigyeltek rá külföldön is, amit az is bizonyít, hogy a világ egyik legnívósabb focimagazinja, a World Soccer már 2003-ban féloldalas cikket jelentetett meg Geráról. Ennek apropója az volt, hogy Zoli annak ellenére a Fradival hosszabbított, hogy több külföldi csapat is hívta.

Általában a középpályán, irányítóként vagy jobb szélsőként játszik, de előfordult már, hogy csatárként riogatta az ellent. Kiismerhetetlen cselei, kiváló indításai, váratlan megoldásai és végtelen szerénysége miatt minden csapatában rendkívül népszerű volt.

[video width="600" ][/video]

Külföldre végül 2004 nyarán igazolt: Anglia felé vette az irányt, s a West Bromwich Albion labdarúgója lett. Itt négy évet töltött megszakítás nélkül. A szurkolók imádták és hamarosan megkapta a „Mágikus Magyar” becenevet is.

2005-ben a soccernet.com internetes szaklap beválasztotta a Premier League 2004/05-ös álomcsapatába. Itt olyan "csapattársai" voltak, mint Čech, Hibbert, Carragher, Terry, Heinze, Cahill, Lampard, Robben, Henry és Rooney.

2008-tól aztán a Fulham szerződtette, amely Gera hathatós segítségével egészen a döntőig menetelt az Európa-liga 2009/10-es kiírásában. A következő szezonban érthetetlen módon kevés lehetőséghez jutott, így nem hosszabbított szerződést a klubbal és visszatért a West Bromwich-hoz. Régi-új csapatában jól is ment neki mindaddig, amíg egy komolyabb sérülés miatt hosszabb időre ki nem dőlt. A sérülések sajnos elég gyakran hátráltatták Gera pályafutását.

Természetesen a magyar labdarúgó-válogatottban is számos alkalommal játszott, az utóbbi években már csapatkapitányként segítette a csapatot.

[video width="600" ][/video]

Még egyszer Boldog születésnapot és mielőbbi visszatérést kívánunk Gerzsonnak!

Hozzászólások

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Két százszázalékos csapat, a címvédő Ferencváros és a Diósgyőr szombati összecsapása jelenti a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját.A zöld-fehérekné...

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Az aranylabdás Ronaldonak egy 1200 lóerős Bugatti Veryron sportkocsit szállítottak le, amikor ibizai nyaralását töltötte. A portugálok méltán nyerték meg az EURO 2016 labdarúgó bajnokságát. Ennek örö...

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

Úgy hisszük, hogy ez a rövid videó mindent elmond a sport iránti szeretetről. A felvételt már nagyon sokan megnézték, ami nem csoda... Miután tegnap este a portugálok megnyerték a foci EB-t, s...

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok 1960-2016 MTI...

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik.A rendes játékidő 1-1-es döntetlennel végződött a Svájc-Lengyelország mérkőzésen a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, ezért h...

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport, hogy megmutassa, ki hogyan drukkol a magyar fociválogatottnak az Eb-n - közölte a csatorna szombaton az MTI-vel.Várják a szelfiket, csoportképeket, a vál...

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Az európai szövetség (UEFA) szavazásán Gera Zoltán szerdai, portugálok elleni gólját választották a csoportkör legszebb találatává a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.Az UEFA holnapjának lát...

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati programja, várható kezdőcsapatokkal:nyolcaddöntő: Svájc-Lengyelország, Saint-Étienne 15.00, v: Mark Clattenburg (angol) -------------------------...

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli és állampolgársági főosztálya vasárnap, a magyar futballválogatott következő Európa-bajnoki mérkőzése napján ismét 24 órás telefonos ügyeletet tart.M...

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

Nyilvánosságra hozta az Európa Liga-selejtező első fordulós mérkőzéseinek időpontjait és helyszíneit az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken.Stadionja újjáépítése miatt a Videoton Felcsúton, az...

http://ujhazak.com