Romário szerint Messi enyhén autista - ezért ennyire jó

Az elég meghökkentő elgondolását Romario saját Twitter folyamán keresztül osztotta meg a nagyvilággal. Szerinte az argentin csodaspíler, Lionel Messi enyhe autizmusának köszönhetően lett a világ legjobbja.

Romario (Fotó: colunas.revistaepoca.globo.com) Romario (Fotó: colunas.revistaepoca.globo.com)

A finom felütés így szólt: "Tudják, hogy Messi Asperger szindrómában szenved?" Majd magyarázatot is ad érdekes felvetésére: "Ez az autizmus olyan enyhe formája, amely minden és mindenki feletti koncentrációt eredményez. Newton és Einstein is bizonyos mértékű autizmusban szenvedtek. Remélem, csakúgy, mint ők, Messi is napról napra felülmúlja önmagát, és megmutatja nekünk a foci szépségeit."

Köztudott, hogy a brazil és argentin focitársadalom között (is) nagy a rivalizálás. A felek gyakran szurkálnak oda egymásnak. Így Romario tweetjei is könnyen amolyan „a-volt-focista-visszaszól” tüskének tűnhet, de itt talán nem erről van szó. Aki emlékszik Romárióra a pályán, az tudja, hogy a minden idők egyik legeredményesebb brazil csatára zseniális volt játék közben. Azt, hogy stadionon kívül sem egy elveszett ember azzal bizonyítja, hogy visszavonulása után politikai pályára lépett, és ott (is) komoly eredményeket ért el. Tegyük hozzá: kemény munkával, nem "celebkedéssel".

[video width="600" ][/video]

Ő az egyik legnagyobb kritikusa a 2014-es Brazíliában rendezendő világbajnokságnak. Körülbelül egy évtizede vív kemény harcot a dél-amerikai ország korrupt futballszövetsége és a FIFA ellen.

2005-ben született lánya, Ivy Down-szindrómás. Romário szembesült azzal, milyen nehéz dolga van a mentális problémákkal küszködő gyerekeknek, ekkor vált az ő „szószólójukká".

Lionel Messi Lionel Messi

Messivel kapcsolatos kijelentésével kapcsolatban az Origo megkérdezte Dobos Csilla tanácsadó szakpszichológust. A szakember felelőtlenségnek tartja, ha valaki orvosi diagnózis nélkül mond ilyen véleményt Messi állapotáról: "Az Asperger Szindróma nem betegség, hanem eltérő idegrendszeri fejlődés.  Három fő ismérve van: rugalmatlanság kommunikációs problémák, társas kapcsolatok. A rugalmatlanság a rugalmatlan viselkedésszervezésre vonatkozik, valószínűleg ha az lenne, nem igazán tudna csapatban játszani, főleg nem egy olyan sportban, ahol semmi nem kiszámítható."

Az Asperger szindróma enyhe formája nagyon nehezen felismerhető. Becslések szerint az esetek 30-50%-át nem diagnosztizálják, mivel az érintett magától is képes felismerni azokat a dolgokat, amiben eltér a többi embertől, megtanulja leküzdeni hátrányait és képes beilleszkedni a társadalomba.

Forrás: 444, Origo

Hozzászólások

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Két százszázalékos csapat, a címvédő Ferencváros és a Diósgyőr szombati összecsapása jelenti a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját.A zöld-fehérekné...

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Az aranylabdás Ronaldonak egy 1200 lóerős Bugatti Veryron sportkocsit szállítottak le, amikor ibizai nyaralását töltötte. A portugálok méltán nyerték meg az EURO 2016 labdarúgó bajnokságát. Ennek örö...

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

Úgy hisszük, hogy ez a rövid videó mindent elmond a sport iránti szeretetről. A felvételt már nagyon sokan megnézték, ami nem csoda... Miután tegnap este a portugálok megnyerték a foci EB-t, s...

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok 1960-2016 MTI...

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik.A rendes játékidő 1-1-es döntetlennel végződött a Svájc-Lengyelország mérkőzésen a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, ezért h...

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport, hogy megmutassa, ki hogyan drukkol a magyar fociválogatottnak az Eb-n - közölte a csatorna szombaton az MTI-vel.Várják a szelfiket, csoportképeket, a vál...

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Az európai szövetség (UEFA) szavazásán Gera Zoltán szerdai, portugálok elleni gólját választották a csoportkör legszebb találatává a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.Az UEFA holnapjának lát...

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati programja, várható kezdőcsapatokkal:nyolcaddöntő: Svájc-Lengyelország, Saint-Étienne 15.00, v: Mark Clattenburg (angol) -------------------------...

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli és állampolgársági főosztálya vasárnap, a magyar futballválogatott következő Európa-bajnoki mérkőzése napján ismét 24 órás telefonos ügyeletet tart.M...

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

Nyilvánosságra hozta az Európa Liga-selejtező első fordulós mérkőzéseinek időpontjait és helyszíneit az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken.Stadionja újjáépítése miatt a Videoton Felcsúton, az...

http://ujhazak.com