Gadányi Zoltána: bízom a kvótában, ehhez azonban mindennek ki kell jönnie
Gadányi Zoltána csaknem kétéves kihagyás után tért vissza az evezéshez, de bízik benne, hogy az április 25. és 27. között Szegeden sorra kerülő európai kvalifikációs regattán indulási jogot szerez a párizsi olimpiára.A 26 éves evezős 2022 januárjában jelentette be, hogy visszavonul az élsporttól, de nemrég nagyot fordult vele a világ, újra hajóba ült, és megnyerte az ergométeres ob-t, majd az első válogatón is magabiztos előnnyel haladt át elsőként a célvonalon.
"Elkezdtem az MTK-ban edzőként dolgozni és a szakosztályvezető megkérdezte, mi lenne, ha megpróbálnám újra, mivel még fiatal vagyok és ő engem látott a nők közül a legesélyesebbnek. Az elején még kinevettem, mert nem ilyen céllal tértem vissza az evezésbe, aztán elindultam az országos bajnokságon, hogy hozzak pontokat az egyesületnek, és akkor éreztem úgy, hogy még lehet, több van bennem, mint amennyit akkor kiadtam magamból" - mondta az MTI-nek az U23-as korosztályban világbajnoki bronzérmes evezős, akit klubja teljes mértékben támogat az olimpiai céljai elérésében.
"Az anyagiak mellett kicsit azt éreztem, hogy mentálisan kiégtem a versenyzésben és már nem volt motivációm, nem tudtam fejlődni" - hangsúlyozta Gadányi, aki ebben a másfél-két évben semmit sem edzett, megváltozott az életvitele, ugyanakkor fel tudta dolgozni az evezéssel kapcsolatos élményeit és szerinte kifejezetten jót tett neki a pihenő.
"Újult erővel tértem vissza, és hatalmas motivációt adott ez a pótkvalifikáció. Végig ez lebegett a szemem előtt, mivel lett egy célom, amit el akarok érni. Közben kitűztem részcélokat is, ezeket pedig jelentősen sikerült megugrani" - fogalmazott, majd megjegyezte, hogy ergométeren öt-hat másodperccel jobbat húzott eddigi egyéni legjobbjánál, és az ob-n csaknem 14 másodperccel jobb eredményt ért el a tavalyi győztesnél, ami szintén biztató volt a szezonra nézve.
Az MTK versenyzőjének nem volt ismeretlen a közös munka Lőrincz Attila szövetségi kapitánnyal, mivel korábban hat évig volt az edzője. - "Ő is azt érezteti velem, hogy képes lehetek a kvótaszerzésre és a felkészülésem alatt is végig támogatott". Az előző olimpiára Preil Viviennel dublóban próbálták kiharcolni a tokiói indulást, és bár Gadányi szerint mindent megtettek, mégsem érezte magukat késznek a kijutásra. Két hét múlva viszont egypárban áll rajthoz. Elmondása szerint néha nehezebb csak magáért küzdeni, de ez a felállás is nagyon jól megy neki.
"Bízom a kvótában, ehhez azonban mindennek jól kell kijönnie. Ha sikerül jól összeraknunk ezt a pár hetes felkészülést, és a versenyen is jól alakulnak a körülmények, akkor képes lehetek rá" - mondta. Elárulta, hogy már többször elképzelte, milyen lehet hazai közönség előtt kvótát szerezni. "Korábban mindig az voltam, aki a mezőnyben lemaradva gyengébben indít és egy nagy hajrával nyeri meg a versenyt, viszont most tudom, hogy a szegedi a pótkvalifikáción nem engedhetem meg magamnak, hogy lemaradjak" - jelentette ki határozottan a szegedi viadalról.
A jegy- és bérletértékesítés már elkezdődött az olimpiai kvalifikációs regattára és a párhuzamosan zajló Európa-bajnokságra, az ötkarikás játékok előtti egyik legfontosabb sportági versenyre, melyre több mint 30 ország 600 sportolója érkezik Szegedre. A kontinentális kvalifikációs eseményen 13 kvóta talál majd gazdára: normálsúlyú egypárban a nőknél és a férfiaknál is az első három, könnyűsúlyú kétpárban az első kettő, míg a paraevezősöknél csak a győztes biztosítja helyét a nyári játékokon.
A magyarok 1932 óta minden olimpián részt vettek evezésben. Magyarország legutóbb 54 éve rendezett felnőtt evezős Eb-t, akkor a tatai Öreg-tó adott otthont a nők küzdelmének.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások