Galambos futamgyőztesként középdöntős
A férfi könnyűsúlyú egypárban címvédő Galambos Péter pénteken futamgyőztesként jutott a szombati középdöntőbe az evezősök vasárnapig tartó 77. Európa-bajnokságán, Poznanban.A verseny eredményközlője alapján a többi magyar egységnek egyelőre nem sikerült biztosítani helyét a középdöntőben. Így a férfiaknál egypárban Pétervári-Molnár Bendegúz, kettesben Simon Béla és Juhász Adrián, kétpárban Ács Kristóf és Bácskai Máté, valamint a paraevezős Pető Zsolt a reményfutamban folytatja majd szereplését a kontinensbajnokságon.
A nőknél szintén még egy plusz futamot kell mennie minden magyar egységnek a középdöntőért: könnyűsúlyú egypárban Sándor-Polivka Dórának, valamint a Preil Vivien, Gadányi Zoltána kétpárnak, illetve az Abid Syham, Csepel Zsófia könnyűsúlyú kétpárnak. Férfi könnyűsúlyú négypárban mindössze négy egység nevezett - a magyar hajóban Szabó Bence, Forrai Dávid, Szigeti Roland és Furkó Kálmán ül -, amelyek először a szombati pályabeosztón, majd a vasárnapi döntőben szállnak vízre.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások