Gálfi Dalma: ez a Grand Slam-torna a szívem csücske

Gálfi Dalma továbbra is élvezni szeretné a wimbledoni tenisztorna minden pillanatát, miután szerdán bravúros győzelmet aratva bejutott egyesben a legjobb 32 közé. A magyar bajnok a 21. helyen kiemelt brazil Beatriz Haddad Maiát búcsúztatta két játszmában, pénteken, a harmadik fordulóban pedig a 13. pozícióban rangsorolt amerikai Amanda Anisimova vár rá.A világranglistán 110. Gálfi, aki az első fordulóban a szabadkártyás brit Harriet Dartot verte három szettben, 2023 után játszhat ismét a harmadik körben a füves pályás Grand Slam-tornán.

A magyar szövetség közösségi oldalának adott exkluzív interjújából kiderült, hogy eddig csak két magyar női teniszező nyert több mérkőzést a wimbledoni főtáblán, Körmöczy Zsuzsa és Temesvári Andrea, Gálfi most már a harmadik ebben a rangsorban.

A dél-amerikai játékos elleni találkozó első szettje fordulatos csatát hozott, Gálfi már 5:3-ra is vezetett, mégis tie-break döntött és az is hosszúra sikerült.

"Nagyon kiélezett meccs volt az elejétől kezdve, attól függetlenül, hogy 5:4-nél volt szettlabdám. Azt nagyon jól játszotta meg, utána visszajött, én is visszajöttem és szerencsére nem zökkentett ki, hogy szerválnom kellett a 6:6-ért. Nagyon büszke vagyok magamra, hogy ezeket a nehéz szituációkat így meg tudtam oldani és több szettlabda után végül meg tudtam nyerni a játszmát" - nyilatkozott a 26 éves magyar játékos, aki a második felvonást 6:1-re hozta.

"A második szettben annyira magabiztos voltam, hogy meglepő volt ugyan a győzelmem, de annyira mégsem. Azt éreztem, hogy nagyon pontosan játszom, nem hibázok, ő pedig kicsit már elbizonytalanodott. Végig ott volt a markomban a második szett is" - elevenítette fel.

Gálfi azt mondta: ahogy a májusi, spanyolországi challenger-versenyen, most is azt érezte, hogy "flow"-ba került.

"Jól éreztem magam a pályán, nekem ez a legfontosabb. Hogy át tudjam adni magam a tenisznek százszázalékosan, és akkor csak én vagyok, a pálya és az ellenfél" - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy minden évben imád visszatérni az All England Clubba, ez a Grand Slam-torna a szíve csücske.

"Annyira különleges itt játszani, nagyon jó emlékeim vannak, amik extra erőt adnak" - tette hozzá.

Bár korábban is győzött már top 30-as játékos ellen, úgy értékeli, hogy ez pályafutása egyik legnagyobb győzelme.

"Az, hogy Grand Slamen kiemeltet vertem, nagyon nagy dolog szerintem" - mondta.

Pénteken, a nyolcaddöntőbe jutásért a világranglistán 12. Anisimova következik, akivel Gálfi Dalma még nem játszott. Azt mondta riválisáról, hogy jó formában van, döntőt játszott egy 500-as füves pályás versenyen, ezzel együtt önmagával kapcsolatban úgy érzi, most bármire képes.

"Hasonlóan kell felmennem a pályára (mint Haddad Maia ellen) és kiélvezni minden pillanatát annak, hogy itt lehetek, újra harmadik fordulóban játszhatok. Megpróbálom kihozni magamból a maximumot" - zárta nyilatkozatát.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com