Gálfi Dalma: már túlteljesítettem az idei célomat

Máris túlteljesítette idei célját Gálfi Dalma, aki Babos Tímeát megelőzve hétfőn a legjobb magyar női teniszezővé lépett elő.A 23 éves Gálfi azzal ugrott a 138. helyről a 125-ödikre a hétfői világranglistán, hogy vasárnap döntőt vívott egy valenciai, 80 ezer dollár összdíjazású ITF-tornán. A fináléban attól az olasz Martina Trevisantól (66.) kapott ki 4:6, 6:4, 6:0-ra, aki az előző héten a karlsruhei negyeddöntőben is legyőzte őt.
    

"Ez a meccs teljesen más volt a németországihoz képest, hiszen egy döntőről beszélünk" - nyilatkozta az MTI-nek a balatonfüredi játékos.

"Nagyon színvonalas mérkőzést játszottunk, a harmadik szettben sajnos túl jó volt Martina, kicsit olyan érzésem volt, mintha a fallal játszanék, mert egyáltalán nem hibázott. De tanulunk es megyünk tovább!"
    

Ami az idei áttörést illeti, Gálfi felidézte, hogy komoly hátsérüléssel kezdte az évet, és emiatt nem is versenyezhetett az első négy hónapban. "Utána csak örültem, hogy tudok játszani, viszonylag fájdalommentesen. Amikor jöttek az első megnyert meccsek, akkor tűztem ki célul a top 150-et az év végére. Most ezt túl is teljesítettem" - fogalmazott a 2015-ös US Open junior bajnoka, majd rátért a 2021-ből hátralévő hónapokra: "Az ősszel még jó pár versenyen tervezek indulni, szeretnék játszani amennyit csak tudok, és amennyit a fizikai állapotom enged. Addig kell ütni a vasat, amíg meleg!"
    

Az idei US Openen élete első Grand Slam-főtábláján szerepelt Gálfi Dalma a távolabbi terveiről is mesélt: "Abszolút a céljaim között szerepel, hogy januárban alanyi jogon indulhassak az Australian Open főtábláján, ezért is próbálok meg minél több versenyt játszani, de ha esetleg nem sikerül, akkor sem történik tragédia. Akkor megpróbálom megismételni a US Openen nyújtott teljesítményemet, illetve akár megkoronázni egy-két győzelemmel a főtáblán" - tette hozzá a legjobb magyar női teniszező, aki első WTA-főtáblás meccsét nyerte meg júliusban Budapesten, és az elődöntőig menetelt a hazai tornán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com