Gálfi Dalma negyeddöntős

Gálfi Dalma bejutott a negyeddöntőbe a budapesti Római Teniszakadémián zajló, 235 ezer dollár (71,6 millió forint) összdíjazású salakpályás női tornán.A világranglista 176. helyezettje - aki a múlt héten egyesben és párosban is a döntőig jutott egy franciaországi versenyen - csütörtökön az Asbóth József Stadion második mérkőzésén a szlovák Anna Karolina Schmiedlovával (126.)  szállt szembe. Korábbi egyetlen találkozójukon, a 2017-es US Open selejtezőjében az ellenfél győzött, aki három WTA-tornagyőzelméből az egyiket 2015-ben Bukarestben szerezte meg. Akkor Márky Jenő jogtulajdonos versenyének Budapest helyett a román főváros adott otthont, majd idén költözött vissza a Római-partra.
    

A 22 éves magyar kedden nyerte élete első WTA-főtáblás meccsét, és remek formáját a nyolcaddöntőre is átmentette: 3:1-re, majd 5:2-re elhúzott úgy, hogy közben mindössze egy bréklabdát kellett hárítania. Végül magabiztosan kiszerválta a szettet, és 32 perc elteltével már csak egy játszmára volt a legjobb nyolctól. A világranglista 26. helyén is megfordult Schmiedlova a folytatásban 3:2-nél először vette el Gálfi adogatását, aki viszont rögtön visszabrékelt. A balatonfüredi teniszező 5:5-nél ismét lépéselőnybe került, majd magabiztosan hozta a szerváját, és egy alapvonalra ütött tenyeressel lezárta az 1 óra 35 perces mérkőzést.
    

"Elég jól játszottam ma, pedig szívós ellenfelet kaptam, akivel volt már egy nehéz meccsünk a US Open-selejtezőben. Örülök, hogy sikerült visszavágnom" - mondta a pályán adott nyilatkozatában. "Sok sérüléssel küszködök, fájdalomcsillapítókkal játszom, és még a ruha alatt is kötések vannak rajtam, de még bírom, és várom a holnapi negyeddöntőt" - tette hozzá Gálfi, akire a nyolc között a szerb Olga Danilovic (164.) vár.    
    

A továbbiakban Udvardy Panna (204.) a hatodik kiemelt fehérorosz Aljakszandra Szasznoviccsal (86.) csap össze, a centerpálya zárómeccsén pedig Bondár Anna és Gálfi Dalma találkozik Stollár Fannyval és a román Mihaela Buzarnescuval a párosok negyeddöntőjében.


    Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
    ----------------------------------------------
    egyes, nyolcaddöntő:
Gálfi Dalma-Anna Karolina Schmiedlova (szlovák) 12.30 körül
Kalinyina (ukrán)-Pera (amerikai, 3.) 7:5, 6:3


    korábban:
Danielle Collins (amerikai, 2.)-Jani Réka 7:5, 6:0

    
    később:
Udvardy Panna-Aljakszandra Szasznovics (fehérorosz, 6.) 14.55 körül
    páros, negyeddöntő:
Bondár Anna, Gálfi Dalma-Stollár Fanny, Mihaela Buzarnescu (magyar, román) 16.30 körül


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com