Gálfi Dalma nyolcaddöntős La Bisbal d’Empordában
A magyar bajnok Gálfi Dalma győzött a nyitófordulóban, ezzel bejutott a 16 közé a spanyolországi La Bisbal d’Empordában zajló, 115 ezer dollár összdíjazású salakpályás női challenger-tenisztornán.
A világranglistán 159. magyar játékos kedden a selejtezőből érkező spanyol Kaitlin Quevedóval (334.) csapott össze, és első találkozójuk nyitószettjében 2:2 után már nem tudott gémet nyerni. A folytatásban a balatonfüredi sportoló magára talált, egyre kevesebbet rontott, 5:1-re elhúzott, és 42 perc alatt kiegyenlített. Az utolsó felvonásra Quevedo elfáradt, egyre kisebb ellenállást tanúsított, és már csak egy gémet hozott össze. A meccs 1 óra 57 percig tartott.
A viadal másik magyarja, a nyolcadik kiemelt Udvardy Panna is sikerrel vette hétfőn a nyitókört, és a 16 között az osztrák Sinja Kraus (162.) vár rá, aki márciusban megnyerte a Székesfehérvár Open elnevezésű ITF-versenyt.
Udvardy és Gálfi is a jövő heti, vilniusi Billie Jean King Kupa-tornára készül, az Euroafrikai I-es zóna viadalán a belga és a görög együttes lesz majd a magyar válogatott csoportellenfele.
Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Gálfi Dalma-Kaitlin Quevedo (spanyol) 2:6, 6:4, 6:1
(Forrás: MTI)
A világranglistán 159. magyar játékos kedden a selejtezőből érkező spanyol Kaitlin Quevedóval (334.) csapott össze, és első találkozójuk nyitószettjében 2:2 után már nem tudott gémet nyerni. A folytatásban a balatonfüredi sportoló magára talált, egyre kevesebbet rontott, 5:1-re elhúzott, és 42 perc alatt kiegyenlített. Az utolsó felvonásra Quevedo elfáradt, egyre kisebb ellenállást tanúsított, és már csak egy gémet hozott össze. A meccs 1 óra 57 percig tartott.A viadal másik magyarja, a nyolcadik kiemelt Udvardy Panna is sikerrel vette hétfőn a nyitókört, és a 16 között az osztrák Sinja Kraus (162.) vár rá, aki márciusban megnyerte a Székesfehérvár Open elnevezésű ITF-versenyt.
Udvardy és Gálfi is a jövő heti, vilniusi Billie Jean King Kupa-tornára készül, az Euroafrikai I-es zóna viadalán a belga és a görög együttes lesz majd a magyar válogatott csoportellenfele.
Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Gálfi Dalma-Kaitlin Quevedo (spanyol) 2:6, 6:4, 6:1
(Forrás: MTI)


Hozzászólások