Gálfi örül a nehéz ellenfélnek

Gálfi Dalma örül annak, hogy már az első fordulóban kiemelt ellenféllel csap össze a vasárnap rajtoló ausztrál nyílt teniszbajnokságon.A világranglistán 93. magyar játékos pénteken Melbourne-ben nyilatkozott a Nemzeti Sportrádiónak az Australian Opennel, illetve a múlt heti adelaide-i versennyel kapcsolatban. Utóbbival kifejezetten elégedett volt, miután a selejtezőből sikerült főtáblára jutnia, majd az első körben szoros csatában kapott ki a kazah Julia Putyincevától.

"Pozitív élményekkel jöttem át Adelaide-ből Melbourne-be, mert a párossal együtt négy tök jó meccset játszottam.

Ezek nagyon kellettek nekem az év elejére ahhoz, hogy beinduljanak a dolgok" - mondta a 27 éves sportoló, hozzátéve. Gálfi annak különösen örül, hogy - a selejtező első körében - az amerikai Ashlyn Kruegert (61.) október után ismét le tudta győzni, a Putyincevától elszenvedett vereség pedig bosszantotta, de reméli, hogy lesz majd idén lehetősége a visszavágásra.

Gálfi Dalma arról is beszélt, hogy tavaly a selejtezőből indulva verekedte fel magát az év első Grand Slam-viadalának főtáblájára, ami adott neki egy lökést, viszont természetesen nem bánja, hogy idén alanyi jogon szerepelhet a legjobb 128 között.

A melbourne-i torna csütörtöki sorsolásán nem igazán volt szerencsés, mert a nyitófordulóban a 14. kiemelt és a WTA-rangsorban is 14. dán Clara Tausonnal került össze.

"Igazából örültem ennek a sorsolásnak, mert azért vagyok itt, hogy a legjobbakkal játsszak" - mondta Gálfi, aki még nem csapott össze korábban a 23 éves dán riválissal és már nagyon várja a mérkőzést.

A veszprémi születésű teniszező azt is elárulta, hogy a 2026-os évre nem tűzött ki konkrét célt maga elé, mert csak élvezni akarja a játékot. Gálfin kívül a női mezőnyben egyesben még Bondár Anna és Udvardy Panna, a férfiaknál Marozsán Fábián és Fucsovics Márton szerepel a főtáblán.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com