Gálfiék három meccslabdáról kikaptak

Gálfi Dalma oldalán az ukrán Dajana Jasztremszkával három mérkőzéslabdáról kikapott a wimbledoni teniszbajnokság női párosversenyének első fordulójában.Az első szettben - amelyet még csütörtökön játszottak - Gálfiék kétszer is elvesztették az adogatásukat, míg a Belinda Bencic, Storm Sanders svájci-ausztrál duó egyszer sem, így 26 perc elteltével az ellenfél került előnybe. A sötétedés miatt pénteki folytatásban egy-egy brékkel jutottak el a felek a rövidítésig, melyben egyszer sem vezetett a balkezes Sanders és az olimpiai bajnok Bencic, a magyar-ukrán kettős pedig a negyedik játszmalabdáját kihasználva egyenlített.
    

A harmadik felvonásban 3:4-ig fej fej mellett haladt a két duó, ekkor a bal térdén vastag kötést viselő Gálfi elvesztette a szerváját (3:5), ám a túloldalon a svájci nem tudta lezárni a meccset, és semmire elbukta az adogatását. A találkozó 5:5-nél újra nyílt lett, Sanders szervájánál három bréklabdát is "túlélt" a rivális, majd a meccset befejező rövidítés maratoni küzdelmet hozott: 34 (!) pontot láthattak a tie-breakben az 5-ös pálya nézői, Gálfiéknak három, Bencicéknek pedig hat meccslabdájuk volt, s 2 óra 33 perc elteltével végül az ellenfél ünnepelhetett.    
    

Bondár Anna és Udvardy Panna csütörtökön búcsúzott párosban. Egyesben már korábban kiesett mind az öt főtáblás magyar, azaz Gálfi, Bondár, Udvardy, Fucsovics Márton és Balázs Attila.


    Eredmény, női páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
    -------------------------------------------------------
Belinda Bencic, Storm Sanders (svájci, ausztrál)-Gálfi Dalma, Dajana Jasztremszka (magyar, ukrán) 6:2, 6:7 (7-9), 7:6 (18-16)


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com