Galoha is a BJA-ból a DEAC-ba igazolt

A lett Kirils Galoha elhagyta a Budapest Jégkorong Akadémia HC-t, és a szintén Erste Ligás DEAC-hoz igazolt."Amikor a bajnokság véget ért, a DEAC keresett meg elsőként. Szimpatikus számomra az egyetemi klub, nem gondolkodtam sokat, de nem is igazán akartam várni más ajánlatra, így nyugodtabban mehettem pihenőre, nem maradt bennem bizonytalanság a jövőmet illetően.

Motivált az is, hogy korábbi csapattársam, Ilja Culigin is a DEAC-ba igazolt. Ahogy hallom, a keret most nagyobb változáson esik át, de optimista vagyok az új szezont illetően" - fogalmazott a hajdúsági klub honlapján Galoha, aki 2022 januárjában érkezett a BJAHC-hoz, és mindig hozta a pont/meccses átlagot.
    

Galoha a DEAC harmadik új igazolása a szintén a BJAHC-tól érkező Ilja Culigin, valamint az orosz másodosztályból szerződtetett, 2014-ben KHL-bajnok Anton Senfeld után. A címvédő Corona Brasov bejelentette, hogy a kanadai Owen Williams továbbra is védelmet erősíti. A Fehérvári Hoki Akadémia szerződést hosszabbított Szita Donáttal, valamint orosz kapusával, Nyikita Melnyicsukkal, akinek a magyar junior bajnok Csibi Dávid lesz a váltótársa.
    

A magyra bajnok FTC-Telekomtól hat szezon után távozik Boros Dániel. A Gyergyói HK két légiósától köszönt el: a holland Mike Dalhuisentől és a finn Sami Tamminentől. A DVTK Jegesmedvék a francia bajnokságból igazolták a kanadai csatárt, Colin Doyle-t.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com