Gasper Okorn: készen állunk a franciák elleni kihívásra
Gasper Okorn szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kosárlabda-válogatott készen áll arra a kihívásra, amelyet a franciák elleni két világbajnoki selejtező jelent pénteken Szombathelyen és vasárnap Le Mansban.
A szombathelyi Schaeffler Arena Savariában rendezett keddi sajtónyilvános edzésen a szakvezető közölte, hogy néhány fiatal játékossal már Budapesten elkezdték a felkészülést a múlt héten.
"Tudtunk velük egyénileg is foglalkozni, és nagyon tetszett az is, amit a hétvégén láttam a Magyar Kupa négyes döntőjében" - utalt arra, hogy a vasárnapi fináléban a Szolnok kemény meccsen legyőzte a nagy rivális Falcót.
"Most egyértelműen a csoportunk legjobb csapata ellen készülünk, a franciák minden tornán favoritnak számítanak, az aktuális összeállításuktól függetlenül. Azon túl, hogy sokan az NBA-ben vagy az Euroligában edződnek, a francia bajnokság is Európa legerősebbjei közé tartozik. Mi egyelőre csak az itthoni meccsre koncentrálunk, nagyon nehéz dolgunk lesz egy rendkívül fizikális ellenféllel szemben, de mi készen állunk a kihívásra.
A német élvonalbeli Towers Hamburgot erősítő Maronka Zsombor azzal kezdte, hogy az elmúlt hónapokban sérülésekkel küszködött, ezért nem állt a válogatott rendelkezésére.
"A srácok előző két meccse eléggé motivált, úgyhogy nagyon vártam már, hogy itt lehessek" - utalt arra, hogy a válogatott ősszel két sikerrel kezdte meg a kvalifikációs sorozatot: 89-82-re verte a finneket Szombathelyen, majd Belgiumban diadalmaskodott 87-85-re. "Az itthoni szurkolói segítséggel bármire képesek lehetünk, szerintem lesz esélyünk a franciák ellen. Fizikálisan tökéletes állapotban kell lennünk, de ez egy fiatal csapat, gyorsan regenerálódunk, úgyhogy elégnek kell lennie a kétnapos pihenőnek a két meccs között. Egyébként együtt utazunk majd a franciákkal szombaton Le Mansba" - tette hozzá.
Az orosz Nyizsnyij Novgorodban légióskodó Lukács Norbert szerint a sikeres őszi rajt után mindenki elszántan érkezett meg az összetartásra.
"Remélem, hogy ezek a győzelmek plusz energiát adnak nekünk. Most a legerősebb csoportellenfél következik, a franciák 1/1-es mérleggel állnak, így biztosan mindent megtesznek azért, hogy behúzzák ezt a két győzelmet ellenünk. Nagyon bízom a hazai pályában pénteken, hiba nélkül kell játszanunk 40 percig" - fejtette ki a 24 éves kosaras.
A négyes első három helyezettje jut majd tovább a második körbe, ahol a H csoport (Szlovénia, Csehország, Svédország, Észtország) első három helyezettjével kerül azonos hatosba. Ebből az első három utazhat majd a világbajnokságra, amelyet 2027. augusztus 27. és szeptember 12. között rendeznek Katarban.
A G csoport állása:
1. MAGYARORSZÁG 4 pont, 2. Franciaország 3 (155-146), 3. Finnország 3 (165-165), 4. Belgium 2
A magyar válogatott kerete:
Benke Szilárd (Atomerőmű SE), Cseh Botond (SZTE-Szedeák), Filipovity Péter (Kaposvár), Flasár Zalán (Sopron), Golomán György (Hiopos Lleida, spanyol), Hőgye Patrik (Debrecen), Lukács Norbert (Nizsnyij Novgorod, orosz), Lukácsi Gábor (Pécs), Maronka Zsombor (Veolia Towers Hamburg, német), Meleg Gergő (Pécs), Perl Zoltán (Szombathely), Pongó Marcell (Alba Fehérvár), Somogyi Ádám (Szolnok), Tanoh Dez András (Szombathely), Valerio-Bodon Vincent (EPS-Honvéd), Váradi Benedek (Szombathely)
A magyar csapat további menetrendje:
péntek: Magyarország–Franciaország, Szombathely 18.00
vasárnap: Franciaország–Magyarország, Le Mans 18.00
július 3.: Finnország–Magyarország
július 6.: Magyarország–Belgium
(Forrás: MTI)


Hozzászólások