Gémesi Csanád: a tokiói részvétel és az éremszerzés a kardválogatott célja

A 30 éves kardozó az M4 Sport Sportreggeli című műsorában kedden úgy fogalmazott: "Közösen megyünk egy közös cél felé.

Ez a közös cél a tokiói olimpia és az érem, a tokiói olimpiai érem". Az egyéniben 2014-ben Eb-harmadik, csapatban 2013-ban Eb-ezüstérmes, 2014-ben vb-bronzérmes vívó a mostani idényben már másodszor állhatott fel a dobogó harmadik fokára Lengyelországban azután, hogy december közepén, Cancúnban is elődöntős volt.



A varsói vk-n, amelyen az elődöntőben a későbbi ezüstérmes, kétszeres olimpiai bajnok csapattárstól, Szilágyi Árontól kapott ki, a főtáblán többek között három francia ellenfelet is sikerült legyőznie. "Igyekeztem nagyon fegyelmezetten végrehajtani az akcióimat, és ezek be is jöttek. Nagyon nehéz a franciák ellen vívni, mert ők is fegyelmezettek, és tudnak váratlant húzni. Ezeket most szerencsére sikerült észrevenni, és nem belemenni a csapdájukba" - elevenítette fel a történteket.

Már eddig is sikeres az idénye, de mint mondta, ha összejön, amit tervez, hogy az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is érmet szerez - akár egyéniben is -, akkor mindenképpen a mostani lesz a legsikeresebb szezonja. Gémesi társaitól eltérően viszonylag későn, 26 évesen került be a válogatottba. Megjegyezte: sokat küzdött ezért.

"Sokáig benn is tudtam maradni, de az előző idényben kikerültem, nem jöttek az eredmények, s volt egy sérülésem is. Ezt az idényt azzal a plusz motivációval kezdtem el, hogy visszakerüljek a csapatba" - mondta. Arra a felvetésre, hogy jelenleg öten pályáznak a válogatott négy helyére, úgy reagált, kimaradni nem jó - ezt már tapasztalta -, de a versenyhelyzet és a visszakerülés vágya plusz motivációt jelent.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com