Gercsák győzött, Varga és Ungvári kiesett

Gercsák Szabina győzött, a szintén 63 kilogrammos Varga Brigitta és a válogatott korelnöke, a 81 kilós Ungvári Attila viszont befejezte szereplését a budapesti cselgáncs-világbajnokság hétfői versenynapján.A Papp László Arénában zajló vb negyedik napján a hazaiak közül elsőként Gercsákot szólították tatamira. A Miskolci JC 28 éves versenyzője a 64 között az üzbég Marjona Nurullojevával csapott össze, aki legjobb eredményeként hetedik lett az Ázsia-bajnokságon.

A 2016-ben Eb-harmadik magyar - aki idén tért vissza 70-ből a 63 kilóba - meddő tusakodás után, fél perccel az alapidő vége előtt zárta le a küzdelmet, miután egy belső combdobásra vazaarit kapott, majd leszorítással folytatta az akciót, és az újabb vazaari már ippont ért.
A folytatásban a kirgiz Adina Kocskonbajeva következik.

Súlycsoporttársa, Varga Brigitta a kolumbiai Cindy Merával találkozott, akitől kikapott márciusban a tbiliszi Grand Slamen. Az MTK Budapest versenyzője egy kisebb dobásra jukót kapott, de a dél-amerikai egy perccel a vége előtt egy vazaarit érő kontratechnikát mutatott be rajta, majd rögtön leszorította a magyart, aki már nem tudott kibújni a kőkemény ölelésből.

A háromszoros Eb-bronzérmes Ungvári Attila 11. világbajnokságán lépett szőnyegre, ellenfele a portugál Joao Fernando volt. A Budaörsi SC 36 éves kiválósága pörgős meccset vívott a három World Tour-éremnél tartó és 11 évvel fiatalabb portugállal, aki az aranypontig tartó hosszabbítás első percének végén az oldalára döntötte Ungvárit, és vazaarival nyert.

"Az Eb után váltottam kicsit, kevesebb dzsúdóval és több mozgással készültem, mert az év elején hat-hét edzőtábort csináltam meg, ami az én koromban már nem kevés" - nyilatkozta az MTI-nek. "Ráadásul az edzőtáborokban néha elgurult a gyógyszer, és napi 8-10 küzdelmem is volt. Azóta rengeteget nyújtottam, és most mozgékonynak éreztem magam, de a meccs elején éreztem, hogy nagyon erős a portugál. Ezért megpróbáltam +megfőzni+ őt, és amikor elfáradt, akkor learatni a babérokat. Ez sajnos neki sikerült."

A Karvalynak becézett dzsúdós kifejtette, néhány sérülést és a törött orrát rendbe kell tennie, de a folytatásról még nem döntött.

"Beszélek még a klubommal, a szövetséggel, és utána eldöntöm, hogy merre tovább" - tette hozzá. A magyarok közül még Tóth Botond (MTK Budapest) bemutatkozása van hátra, aki a 32 között a moldovai Victor Serpuval kezd.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com