Giggs: muszáj pontot szerezni

Muszáj pontot szereznie a walesi labdarúgó-válogatottnak kedden a magyarok elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen Ryan Giggs szövetségi kapitány szerint."Minőségi ellenféllel találkozunk, amelynek a pálya minden részén van minőségi játékosa. Nem egy futballistára fókuszálunk, hanem csapatként kell felülkerekednünk" - mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a szakvezető.

   
Giggs kifejtette: a walesieknél mindenki egészséges, de a hétfői edzés fényében dönt arról, mennyi változtatás szükséges a szombati mérkőzéshez képest, amelyen csapata 2-1-re kikapott a horvátországi Eb-selejtezőn. Hozzátette, némi vérfrissítés minden bizonnyal jót tesz majd, mert sokaknak "sok meccs van a lábában" így a szezon végén. Kiemelte: ezt nem kifogásként említette, mert ez válogatott szinten mindenhol problémát jelent júniusban.
    

Az eszéki találkozóra visszautalva elmondta, a vereség ellenére elégedett a csapatával, mert a második félidőben jobban játszott ellenfelénél, ráadásul megvoltak a lehetőségei az egyenlítésre, még ha azok ki is maradtak. "Biztos jó hangulat lesz a szektorlezárás ellenére" - jelentette ki Giggs, arra utalva, hogy az európai szövetség magyarokra kiszabott büntetése nyomán 3000-rel kevesebb szurkoló tekintheti meg a helyszínen a találkozót. Megjegyezte, szerinte nem elég súlyosak a rasszizmus elleni szankciók.
    

Újságírói kérdésre elárulta, úgy emlékszik a ZTE-Manchester United 2002-es Bajnokok Ligája-selejtezőre - amelyen a vesztes angol csapat tagjaként pályára lépett -, mintha tegnap történt volna. Nevetve azt is hozzáfűzte: mivel 1-0-ra kikaptak, szeretné kitörölni az emlékezetéből. Chris Gunter, a Reading védője arról beszélt, hogy azért voltak csalódottak a szombati kudarc után, mert nem sok válogatott tudna annyi helyzetet kidolgozni a horvátok ellen, mint ők tették, és mégsem tudtak ponttal távozni.
    

"A futballban viszont gyorsan túl kell lépni a vereségeken. Azonnal Budapestre jöttünk, ma pedig már mindenki a magyarok elleni meccsre koncentrál" - mondta a 29 éves labdarúgó. A csoport állását "meglehetősen bonyolultnak" látja, és szerinte éppen azért lenne fontos számukra a pontszerzés, mert nem biztos, hogy ebben az ötösben lesz "második esély", ha egy csapat lépéshátrányba kerül.
    

"A magyarok jól kezdtek, nehéz kihívás lesz a keddi meccs, de igyekszünk felnőni a feladathoz, ami egy jó felmérés lesz számunkra"  - mondta Gunter, aki hozzátette, a selejtező jelenlegi fázisában ez még így sem lesz "mindent vagy semmit" összecsapás. A magyar válogatott a három mérkőzésen szerzett hat ponttal vezeti csoportját, míg a walesi két találkozón három pontot gyűjtött. Az ötösből az első kettő kijut a 2020-as, részben budapesti rendezésű kontinensviadalra. A magyar-walesi összecsapás kedden 20.45-kor kezdődik a Groupama Arénában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com