Gilgeous-Alexander 51 pontja, Irving sérülten büntetőzött
Shai Gilgeous-Alexander, a nyugati éllovas Oklahoma City Thunder ásza 51 ponttal vezette sikerre csapatát az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) hétfői játéknapján.
Az idény legjobbjának járó MVP-cím kanadai várományosa negyedszer jutott el a szezonban 50 pontig a Houston Rockets ellen 137-128-ra megnyert mérkőzésen, emellett kilencedszer érte el a 40 pontos határt - ilyen statisztikával senki sem rendelkezik a jelenlegi mezőnyben.
A Thunder 50/11-re javította győzelmi mérlegét, a nyugati főcsoportban a többi csapat még 40 diadalnál sem tart. Az atlantai Caris LeVert szerezte együttese utolsó hét pontját a memphisi 132-130-as győzelem során, a győztes duplát pedig egy labdaszerzést kövezően, a meccs végét jelző dudaszó pillanatában dobta be.
Más okokból, de a nap hőse volt a dallasi Kyrie Irving is, aki az első negyedben egy szabálytalanság után ellenfele lábára érkezett meg, és súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett.
A 32 éves NBA-bajnok két segítő vállára támaszkodva elindult az öltözőbe, de aztán meggondolta magát, és a büntetővonalhoz vitette magát, majd - a közönség álló ovációja közepette - mindkét büntetőt értékesítette. Az amerikaiakkal olimpiai és világbajnok irányítóhoz kapcsolódó hír, hogy nemrég bejelentette, a 2028-as Los Angeles-i játékokon már szülőhazája, Ausztrália színeiben szeretne részt venni.
Ami pedig a találkozót illeti, a Dallas 122-98-ra kikapott a Sacramentótól, Jason Kidd vezetőedző pedig közölte, hogy lassan nincs kit pályára küldenie, mert a februárban Luka Doncicért a Los Angeles Lakerstől érkezett Anthony Davis az első mérkőzésén kidőlt, mint ahogy az alapemberek közül Daniel Gafford, Dereck Lively és P.J. Washington sem egészséges.
A Detroit 134-106-ra verte a Utah Jazzt, és utóbbi 11 meccséből tízet megnyert - erre 2008 óta nem volt példa a Pistons történetében.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások