Gluszak: biztosra mentünk a keretkijelölésnél

Jakub Gluszak szövetségi kapitány elsősorban elővigyázatosságból nevezett a megszokott négy helyett öt nyitásfogadót a magyar szempontból jövő pénteken rajtoló női röplabda Európa-bajnokságra.A lengyel szakember az MTI-nek azt mondta, az ütőjátékosok nagyjából azonos szintet képviselnek és mindegyikük nagyszerűen dolgozott a felkészülés alatt, így az a döntés született, hogy mindannyiukra számítanak a tornán.
    

"Sokat elemeztük a különböző játékhelyzeteket, ráadásul a felkészülési mérkőzéseken is folyamatosan forgattuk a játékosokat. A szakmai stábbal közösen úgy határoztunk, hogy ez a legjobb megoldás, mert könnyen elképzelhető, hogy az Eb-n is szükség lesz mindenkire" - mondta a kapitány. A tréner hozzátette, az is befolyásolta a döntését, hogy az átló Németh Anett hosszú kihagyás után most tér vissza - a selejtezőkön Pallag Ágnes játszott azon a poszton -, és bár Vezsenyi Adrienn is bevethető, nem tudja, Németh hogyan "éli majd túl" a sorozatterhelést, így az öt ütőjátékos nevezésével minden eshetőségre igyekeztek felkészülni.
    

A múlt heti, szombathelyi Savaria Kupára utalva elmondta, azt még teljes mértékben a felkészülés jegyében vívták, a mérkőzések reggelén is komoly terhelést kaptak a játékosok, az eredmény ugyanis mellékes volt. "Elsősorban arra voltam kíváncsi, visszaköszön-e a pályán a játékrendszer, amit július óta gyakorlunk, illetve hogy a kritikus pillanatokban hogyan reagálunk. A torna után kezdődött el a formaidőzítés, a cél, hogy már a szlovákok elleni nyitómeccsre a lehető legjobb állapotba kerüljünk" - fogalmazott Gluszak.
    

Hozzátette, ennek érdekében a nemzeti csapat már kedd reggel elutazik a csoportmeccseknek otthont adó Zadarba (Zára), hogy a játékosok minél inkább átérezzék az Eb-hangulatot, és a lehető legtöbb idejük legyen "belakni" a mérkőzéseknek otthont adó csarnokot. A magyarok a jövő szerdán rajtoló kontinenstornán először jövő pénteken, a szlovákok ellen lépnek pályára, majd sorrendben a svájciakkal és az olaszokkal, egy szünnap után pedig a házigazda horvátokkal, végül a fehéroroszokkal találkoznak. A csoportokból az első négy kerül a nyolcaddöntőbe, továbbjutás esetén a magyarok Belgrádban folytatják szereplésüket a szeptember 4-ig tartó viadalon.


    A magyar női válogatott Eb-kerete:
    centerek:
Gyimes Zsófia (UTE), Papp Orsolya (Vasas Óbuda), Pekárik Eszter (Békéscsaba)

    feladók:
Bagyinka Fanni (UTE), Király-Tálas Zsuzsanna (Vasas Óbuda)

    feladóátlók:
Németh Anett (SC Potsdam, német), Vezsenyi Adrienn (Vasas Óbuda)

    liberók:
Juhár Dalma (Vasas Óbuda), Tóth Fruzsina (Fatum Nyíregyháza)

    ütők:
Kiss Gréta (Szent Benedek RA), Pallag Ágnes (VfB Suhl, német), Szakmáry Gréta (Aydin Büyüksehir Belediyespor, török), Szűcs Kinga (klub nélküli), Török Kata (Vasas Óbuda)


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com