Gólokra éhes francia támadótriót kellene megállítaniuk a magyaroknak

A továbbjutás bebiztosításáért pályára lépő, világbajnok francia válogatott lesz a magyarok ellenfele szombaton a Puskás Arénában, a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, a vendégek félelmetes támadótriója pedig első gólját, góljait akarja megszerezni a tornán.Didier Deschamps szövetségi kapitány a németek ellen 1-0-ra megnyert első mérkőzésen is az Antoine Griezmann, Karim Benzema, Kylian Mbappé csatársort küldte a pályára, a találkozó után azonban mégsem az ő teljesítményüktől volt hangos a sajtó, hanem a francia középpálya szintén veretes névsorától. A Paul Pogba, N'Golo Kanté, Adrien Rabiot fémjelezte csapatrész ugyanis egészen kiválóan futballozott, esélyt sem hagyva a németeknek arra, hogy átrohanjanak rajta.

    
A müncheni összecsapáson ugyan Benzema és Mbappé is gólt szerzett, ezeket azonban les miatt nem adták meg, így végül Mats Hummels öngólja döntötte el a három pont sorsát. A franciák azzal a sikerrel elérték, hogy a magyarok elleni találkozón bebiztosíthassák nyolcaddöntős szereplésüket, a védő Lucas Hernández szerint pedig pontosan erre készülnek szombaton.
    

"Magyarország és Portugália ellen is ugyanolyan agresszívan kell játszanunk, mint ahogyan tettük azt Németországgal szemben" - jelentette ki a Bayern München futballistája, aki arra is kitért, hogy a Puskás Arénában telt ház fogadja majd őket, de a nézők nem nekik fognak szurkolni. "Ellenséges hangulat lesz egy tömött stadionban, amelytől el vagyunk szokva, így ez egy másfajta csata lesz".
    

Hernández megdicsérte a magyarokat, akik szerinte 80 percig nagyon jól és sikeresen akadályozták meg az első meccsen, hogy a címvédő portugálok föléjük kerekedjenek. "Nagyon erősek védekezésben, és nem igazán hagynak területet, ezért kifejezetten ébernek kell lennünk" - fogalmazott a 27-szeres válogatott játékos.
    

Marco Rossi szövetségi kapitány válogatottja valóban nagyszerű teljesítmény nyújtott a mérkőzés jelentős részében az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldóval felálló portugálokkal szemben, a hajrában azonban három gólt kapott, így a bravúros kezdés elmaradt. A világbajnoki címvédő az F csoport legerősebb együttese, ezért a magyaroknak ezúttal még nehezebb dolga lehet, mint kedden volt.
    

Az elmúlt szezonban az Mbappé, Griezmann, Benzema hármas 102 gólt szerzett a Paris Saint-Germain, a Barcelona, valamint a Real Madrid színeiben, így az ő feltartóztatásuk kulcsfontosságú lehet. A feladatot nehezíti, hogy szombaton délután várhatóan 30 Celsius-fok feletti hőségben kell majd futballozniuk a csapatoknak. Bár a papírforma szerint a franciák akár többgólos különbséggel is diadalmaskodhatnak, könnyen elképzelhető, hogy egy-, de inkább kétgólos vezetés birtokában már kevésbé erőltetik majd a támadásokat.
   

"Ha hőség van, akkor az nemcsak nekünk jelent gondot, hanem a franciáknak is" - nyilatkozta Rossi hozzátéve, hogy mindenki tudja, mennyire jó képességű ellenféllel találkoznak szombaton. "A legfontosabb, hogy fizikálisan és mentálisan mindenki készen álljon, és a lehető legjobb tudásunk szerint lépjünk pályára a meccsen."
    

A magyaroknál a portugálok ellen is remekül védő Gulácsi Péter kezdhet a kapuban, és minden bizonnyal a három belső védő összetételén és a védekező középpályás személyén sem változtat majd a szövetségi kapitány, aki a 3-0-ra elveszített első összecsapás után magára vállalta annak a felelősségét, hogy nem megfelelően cserélt. A középpályán ismét ott lehet a portugálok ellen jól futballozó Schäfer András, elöl pedig a Szalai Ádám, Sallai Roland kettős kaphatja meg újfent a bizalmat.
    

Ami a franciákat illeti, a németek ellen győztes csapat összetételén Deschamps vélhetően nem változtat majd, ugyanakkor kérdés, hogy egy esetleges korai, magabiztos vezetés birtokában a sztárok közül kiknek ad majd valamivel hosszabb pihenőt. A magyar-francia mérkőzés szombaton 15 órakor kezdődik a Puskás Arénában, a játékvezető az angol Michael Oliver lesz majd.


    A várható kezdőcsapatok:
    ------------------------
    Magyarország:
Gulácsi - Botka, Orbán, Szalai A. - Nagy Á. - Lovrencsics, Kleinheisler, Schäfer, Fiola - Szalai Á., Sallai


    Franciaország:
Lloris - Pavard, Varane, Kimpembe, Hernández - Kanté, Pogba, Rabiot, Griezmann - Benzema, Mbappé


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com