Görbicz Anita meglepetésedzése Angyalföldön

Görbicz Anita, az utóbbi két kiírásban Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC irányítója "meglepetésedzést" tartott csütörtökön az Angyalföldi Sportiskola és Diáksport Egyesület U13-as leány csapatának.

Görbicz AnitaA látogatás apropója a női BL budapesti négyes döntőjének névadó szponzora, az MVM, valamint Magyar és az Európai Kézilabda Szövetség által indított jótékonysági program, amelynek a világ legjobbjává is megválasztott klasszis az arca.

"A program célja, hogy egy U13 leány kézilabdacsapatnak egy életre szóló élményt szerezzünk azzal, hogy részt vehetnek az MVM EHF FINAL4 hétvégén.

Reméljük, hogy az ilyen lehetőségek tovább növelik a gyermekek sport iránti szeretetét, elhivatottságát, és hogy közülük fog kikerülni a jövő Görbicz Anitája" - idézte Nagy Csillát, az MVM megbízott kommunikációs igazgatóját a cég közleménye.

A várandós válogatott játékos a Budapest XIII. kerületi Katona József Szakközépiskolába látogatott el, s ugyan nem tudott minden gyakorlatot ő maga bemutatni, remek hangulatú tréninget vezényelt a fiataloknak.

"Nagyon meglepődtek, amikor megláttak, és nekem is jól esett a szeretet, amellyel fogadtak a lányok" - mondta Görbicz Anita.

A programra jelentkezőnek egy űrlapot kell kitölteni, a csapatoknak pedig be kell mutatni lelkesedésüket, elkötelezettségüket a kézilabda iránt, és bebizonyítani, hogy meg szeretnék nyerni a fődíjat.

A jelentkezési határidő április 20., a győztes csapat - a Final Fourra szóló jegyek mellett - egy komplett felszereléssel is gazdagodik.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com