Gróf: nagyon kemény ízelítőt kaptunk a Premier League-ből
Gróf Dávid szerint a Nottingham Forest vendégeként elszenvedett 4-0-s vereség a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának utolsó, nyolcadik fordulójában megmutatta a Ferencvárosnak, hogy az angol élvonal milyen játékerőt képvisel.
"Nagyon kemény ízelítőt kaptunk abból, hogy milyen futball van a Premier League-ben. Látszott, hogy intenzitásban kicsit más kávéház.
"Az ellenfél nagyon jó mentalitással futballozott, rögtön helyzetbe került, de ne felejtsük el, nekünk is voltak kapufáink, lehetőségeink. Talán ha mi szerezzük meg az első gólt, akkor kicsit máshogy alakul".
A 36 éves játékos szerint összességében ez az El-szereplés nagyon rendben volt, ezért próbálnak a pozitívumokra koncentrálni. A Ferencváros négy győzelemmel, három döntetlennel és a mostani egyetlen kudarccal zárta a második számú európai kupasorozat alapszakaszát, így 15 pontjával 12. helyen végzett a tabellán.
"Itt vagyunk csalódottan, hogy nem kerültünk a legjobb nyolc közé, ez mutatja, mennyit fejlődött a klub és a csapat. Összességében ez nagyon komoly teljesítmény, az elején sok szakértő azt mondta, meccset se fogunk nyerni, ehhez képest az utolsó pillanatig versenyben voltunk a biztos nyolcaddöntőért. Sajnos ez nem jött össze, de dolgozunk tovább, próbálunk tanulni a hibákból" - beszélt arról Gróf, hogy
a magyar bajnoknak mindössze két pont hiányzott a 16 közé kerüléshez, így viszont februárban játszania kell érte egy párharcot. A nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő párharcok sorsolását 13 órától tartják Nyonban, ahol eldől, hogy a Ferencváros a 21. skót Celtic Glasgow, vagy a 22. bolgár Ludogorec csapatával küzd meg február 19-én és 26-án. Az első meccset idegenben, míg a visszavágót a Groupama Arénában játssza az FTC.
(Forrás: MTI)
"Nagyon kemény ízelítőt kaptunk abból, hogy milyen futball van a Premier League-ben. Látszott, hogy intenzitásban kicsit más kávéház. Persze ez az eredmény nagyon nem néz ki jól, de tanulnunk kell belőle, mennünk kell tovább, mert nincs időnk búslakodni" - értékelt az M4 Sportnak a zöld-fehérek kapusa, aki a négy kapott gól ellenére több bravúrt is bemutatott a meccsen.

Hozzászólások