Guardiola is köszöntötte a 110 éves Vasast

Az edzőként kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Josep Guardiola is köszöntötte a megalapításának 110. évfordulóját ünneplő Vasast.A klub keddi tájékoztatása szerint a spanyol futballtréner videoüzenetében kiemelte, hogy nevelőegyesületének, a Barcelonának az egyik legfontosabb játékosa volt Kubala László, aki az angyalföldieket is erősítette, és része a Vasas "szép és hosszú történelmének".

    
A klub 1911. március 16-i megalapításának az előzménye az volt, hogy egy felhívás jelent meg a Vas- és Fémmunkások Lapjában: "Mindazon vas-és fémmunkás szaktársak, akik a sport és testedzés iránt érdeklődnek és hajlandók egy vasmunkás sportklub alapításában részt venni, kéretnek, hogy 1911. év február hó 24-én, pénteken este 8 órakor, a szövetség házának I. emeleti olvasótermében megjelenni szíveskedjenek."
    

Az azóta eltelt 11 évtizedben a Vasas sportolói 50 olimpiai, 55 világ-, 62 Európa-bajnoki és egy paralimpiai aranyérmet nyertek. "Nagy hálával tartozunk mindazoknak, akik bármilyen szerepkörben bármit tettek azért az elmúlt száztíz évben, hogy a Vasas a magyar sport meghatározó szereplőjévé váljon" - mondta Markovits László, aki 2002 óta irányítja elnökként a Vasas Sport Clubot. "A múlt év elején még azt terveztük, hogy - a stadionavató mintájára - nagy összejövetelt tartunk az Illovszky Stadionban, ahol kötetlenül, sokszínű programok mellett ünnepelhetett volna együtt a Vasas család.


A járványhelyzet ezt nyilvánvalóan nem engedte meg, így az online térben próbáltuk minél emlékezetesebbé tenni ezt az alkalmat. A Vasas család videó-összeállításban fújta el szimbolikusan a száztíz születésnapi gyertyát, az pedig a hab ezen a bizonyos tortán, hogy Pep Guardiolától is kaptunk egy nagyon személyes köszöntő üzenetet" - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com