Guardiola szerint jól reagáltak a kiállításra

Josep Guardiola vezetőedző szerint a Manchester City jól reagált arra, hogy létszámhátrányba került az FC Köbenhavn vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, amelyben a gól nélküli döntetlennel biztosította továbbjutását."Nagyon jól kezdtünk, de aztán volt egy bő óránk, amikor kapaszkodnunk kellett" - utalt a BT Sportnak nyilatkozva arra, hogy Sergio Gómezt a 30. percben kiállították. "Amikor nálunk volt a labda, okosan futballoztunk, megfelelően alkalmazkodtunk a helyzethez" - összegzett a katalán tréner, aki már előre is tekintett, amikor úgy fogalmazott: a Dortmund otthonában be kell biztosítaniuk a csoportelsőségüket.
    

A Manchester City mindössze másodszor játszott gól nélküli döntetlent a BL csoportszakaszában. Jacob Neestrup, a koppenhágaiak vezetőedzője úgy vélekedett, hogy "ezen az estén 11 a 11 ellen is 0-0-s döntetlen lett volna - ez száz százalék".  "Mindenekelőtt csapatteljesítmény volt ez" - szögezte le a keddi pontszerzést illetően az FCK.dk-nak nyilatkozva. - "Különösen az nyűgözött le, hogy milyen gyorsan tudtunk átállni 4-3-3-ról 3-4-3-ra vagy 5-4-1-re. Nagyszerű munka volt az edzői stábtól és a játékosoktól."
    

Beszélt arról is, hogy a sérülteket fiatalokkal kell helyettesítenie, de az akadémiájuk Európa legjobbjai közé tartozik. Úgy fogalmazott: a csapat egyensúlyát az adja, hogy az idősebb játékosok higgadtak, a fiatalabbak pedig megragadják a lehetőségeket. A City azzal biztosította be továbbjutását, hogy a Dortmund otthon 1-1-es döntetlent játszott a Sevillával, így utóbbi már nem érheti utol az angol csapatot. A hazai együttes gólját Jude Ballingham szerezte, ezzel ő a harmadik tinédzser játékos, aki négy egymást követő BL-meccsen a kapuba talált. Korábban ez Kylian Mbappénak és Erling Haalandnak sikerült.
   

A G csoportban a Manchester City tíz ponttal áll az élen, mögötte a Borussia Dortmund héttel következik. A Sevillának és a Köbenhavnnak két-két pontja van. A manchesteri csapat két hét múlva játszik Dortmundban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com