Gulácsiék megőrizhetik hazai veretlenségüket a Freiburggal szemben
Gulácsi Péter és Willi Orbán együttese, az RB Leipzig a német labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának szerdai játéknapján a Freiburgot fogadja, amelytől pályaválasztóként még sosem kapott ki.
A tízmérkőzéses veretlenségi sorozatban a lipcseiek csak három döntetlennel veszítettek pontokat, legutóbbi három hazai bajnokijukat egyaránt 3-1-re nyerték meg hétközi riválisuk ellen. Hétvégén a rossz időjárási körülmények miatt elmaradt idegenbeli mérkőzésük a St. Pauli ellen, így számukra csak szerda este kezdődik a tavaszi szezon.
A két magyar légióst foglalkoztató csapat az idény őszi felében nyolcmérkőzéses veretlenségi sorozatának köszönhetően a második helyen is állt, jelenleg viszont a harmadik. Egy pozíciót azonban úgyis javított a hétvégén, hogy nem lépett pályára, ehhez a Leverkusen háromgólos veresége szükségeltetett, és a megváltozott gólkülönbség következtében a két együttes helyet cserélt egymással a tabellán.
Az Union Berlin számára szombaton csaknem véget ért 23 és fél éve tartó pozitív sorozata a Mainz ellen. Schäfer András klubja 2002 augusztusa óta őrzi pozitív mérlegét a jelenlegi sereghajtó ellen, a hétvégi fordulóban azonban kétgólos hátrányban is volt már.
A magyar válogatott középpályás a 65. percben lépett pályára, s az Union végül 2-2-es döntetlenre mentette a bajnokit. A hétközi forduló zárómérkőzésén, csütörtök este az Augsburg vendégei lesznek a berliniek. A házigazda október vége óta nem kapott ki otthon, s egyebek mellett a negyedik Bayer Leverkusent is legyőzte.
A címvédő és a tabellát veretlenül vezető Bayern München alaposan bekezdett a tavaszi első fordulóban. A Wolfsburgot 8-1-re intézte el, és szerda este is esélyesként lép pályára a Köln vendégeként, mivel a házigazda tizenöt éve nem győzte le tétmérkőzésen a bajorokat.
Bundesliga, 17. forduló:
kedd:
VfB Stuttgart-Eintracht Frankfurt 18.30
Borussia Dortmund-Werder Bremen 20.30
Hamburger SV-Bayer Leverkusen 20.30
Mainz-Heidenheim 20.30
szerda:
VfL Wolfsburg-St. Pauli 18.30
1. FC Köln-Bayern München 20.30
Hoffenheim-Borussia Mönchengladbach 20.30
RB Leipzig-Freiburg 20.30
csütörtök:
Augsburg-Union Berlin 20.30
A tabella:
1. Bayern München 16 63-12 44 pont
2. Borussia Dortmund 16 29-15 33
3. RB Leipzig 15 30-19 29
4. Bayer Leverkusen 16 34-24 29
5. VfB Stuttgart 16 29-23 29
6. TSG Hoffenheim 15 29-20 27
7. Eintracht Frankfurt 16 33-33 26
8. SC Freiburg 16 27-27 23
9. Union Berlin 16 22-25 22
10. Borussia Mönchengladbach 16 22-24 19
11. 1. FC Köln 16 24-26 17
11. Werder Bremen 15 18-28 17
13. Hamburger SV 16 17-27 16
14. VfL Wolfsburg 16 24-36 15
15. FC Augsburg 16 17-32 14
16. St. Pauli 15 13-26 12
17. FC Heidenheim 16 15-36 12
18. FSV Mainz 05 16 15-28 9
(Forrás: MTI)
A tízmérkőzéses veretlenségi sorozatban a lipcseiek csak három döntetlennel veszítettek pontokat, legutóbbi három hazai bajnokijukat egyaránt 3-1-re nyerték meg hétközi riválisuk ellen. Hétvégén a rossz időjárási körülmények miatt elmaradt idegenbeli mérkőzésük a St. Pauli ellen, így számukra csak szerda este kezdődik a tavaszi szezon.A két magyar légióst foglalkoztató csapat az idény őszi felében nyolcmérkőzéses veretlenségi sorozatának köszönhetően a második helyen is állt, jelenleg viszont a harmadik. Egy pozíciót azonban úgyis javított a hétvégén, hogy nem lépett pályára, ehhez a Leverkusen háromgólos veresége szükségeltetett, és a megváltozott gólkülönbség következtében a két együttes helyet cserélt egymással a tabellán.

Hozzászólások