Gulyás István: ütőképesek leszünk januárban

Gulyás István szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott ütőképes lesz januárban, a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon."Azt gondolom, ha addig nem történik sérülés, és mindenki egészséges lesz, akkor nyugodtan várhatjuk az Európa-bajnokságot és ütőképesek lehetünk" - mondta az MTI-nek a szakvezető. Hozzátette, az együtt töltött időre építik az optimizmusukat, hiszen a mostani keret jelentős része már két éve együtt van, azóta zajlik a csapatépítés.
    

A jelenlegi szakmai stáb irányításával a tavalyi Európa-bajnokságon remek teljesítménnyel kilencedik, az idei világbajnokságon pedig ötödik lett a magyar csapat, amely később megnyerte az Eurokupát a horvátok, a spanyolok és a szlovákok előtt. "Bízom benne, hogy a védekezésünk stabil lesz, illetve mögötte a kapusteljesítmény is, ahogyan eddig. Most már támadásban is elég sok variációs lehetőségünk van. Reménykedem, hogy minden poszton, illetve a játék minden elemében fel tudjuk venni a versenyt az ellenfeleinkkel" - fogalmazott az edző.
    

A keret október 7-9. után hétfőtől szombatig ismét Budaörsön edzőtáborozik, és pénteken nyilvános, szombaton pedig zárt kapus felkészülési meccset játszik Bosznia-Hercegovinával, Érden. Gulyás István szerint az októberihez képest a mostani összetartás teljesen más, hiszen ezúttal a rendelkezésükre állnak a külföldön szereplő kézilabdázók is.
    

"Élesben tudunk gyakorolni, és elővenni azokat a dolgokat, amelyeket legutóbb a világbajnokságon csináltunk. Azokat próbálgatjuk, azokat gyakoroljuk, illetve megpróbálunk egy-két újdonságot belecsempészni támadásban és védekezésben is. Jó a hangulat, a játékosok szorgalmasan végzik a feladatukat" - nyilatkozta a kapitány.
    

A válogatott spanyol másodedzője, José María Rodríguez Vaquero - sportági becenevén Chema - februárban úgy fogalmazott, talán forgathatták volna jobban a csapatot a januári, egyiptomi világbajnokságon, használhattak volna több játékost, mert biztosan felnőttek volna a feladathoz. Hozzátette, többet kellett volna pihentetniük Lékai Mátét, Bánhidi Bencét vagy Mikler Rolandot, de legközelebb erre is jobban figyelnek majd, hiszen az a céljuk, hogy a keret minden tagja szerepet kapjon, és hozzá tudjon tenni valami pluszt a csapat teljesítményéhez.
    

Ennek kapcsán Gulyás István felidézte, azon a tornán Ligetvári Patrik nem volt velük, Topic Petar pedig kevesebb lehetőséget kapott, de most úgy látják, mindketten szintet léptek, tehát nyugodtabban küldik majd pályára őket. A mostani keret tagjai közül néhányan nem kézilabdáztak jó formában a közelmúltban a klubcsapatukban, a Tatabánya például a bajnokságban és az Európa-ligában is váratlanul nagy különbségű vereségeket szenvedett. A szövetségi kapitány erről azt mondta, az a céljuk, hogy a játékosok hagyják otthon a problémáikat, és a december 16-án kezdődő közvetlen felkészülés során ez már elvárás is lesz feléjük.
   

"A tatabányaiak az új edzővel bizonyára új impulzusokat fognak kapni. Az biztos, hogy nem felejtettek el kézilabdázni, tehát a fejükben kell rendet tenni egy kicsit. Biztatjuk és támogatjuk, próbáljuk lekapcsolni őket a klubéletről, nem hozzuk elő azokat a dolgokat, amik zavarják őket" - magyarázta az edző. A részben hazai rendezésű Európa-bajnokság kapcsán Gulyás megjegyezte, amikor külföldön volt az aktuális torna, a legnagyobb problémát a közösségi média jelentette, tehát ilyen szempontból mindegy, hogy Telkiben vannak az edzőtáborban, vagy Kairóban a szállodában.
    

"Jóval nagyobb lesz a médiaérdeklődés, ezt kell majd kordában tartanunk, hogy mindenki a feladatára összpontosíthasson" - vélekedett. A 24 csapatos Eb-n január 13. és 30. között 65 mérkőzést játszanak Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Kassán és Pozsonyban. A magyar válogatott a B csoportban 13-án 20.30-tól Hollandiával, 16-án 18 órától Portugáliával, majd 18-án 18 órától Izlanddal találkozik a Budapesti Multifunkcionális Sportcsarnokban. Mind a hat négycsapatos csoportból az első két helyezett jut a középdöntőbe, onnan pedig az első kettő kerül az elődöntőbe.
    

Az egyik középdöntő-csoportnak Pozsony, a másiknak Budapest ad otthont, majd az elődöntőket, a bronzmérkőzést és a finálét a magyar fővárosban rendezik. A magyar csapat december közepétől gyakorol majd ismét együtt, a kontinenstorna rajtja előtt január 6-án Fehéroroszországgal játszik edzőmérkőzést Tatabányán, két nappal később pedig Bahrein lesz az ellenfele.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com