Gyermeket vár Fábián Fanny, a tavalyi év legjobb magyar röplabdázója

Gyermeket vár a 2022-ben a legjobb magyar női röplabdázónak választott Fábián Fanny, a Vasas Óbuda bajnok és Magyar Kupa-győztes feladója.Az idén és tavaly is duplázó fővárosiak kedden honlapjukon jelentették be, hogy a 28 éves játékos anyai örömök elé néz, emiatt a következő idényben biztosan nem röplabdázik. "Ez a bajnoki döntő szép lezárása volt pályafutásom első szakaszának, amennyiben ugyanis minden rendben lesz, a szülés után szeretnék visszatérni" - jelentette ki az ötszörös bajnok és hatszoros Magyar Kupa-győztes feladó. Hozzátette, hálás klubcsapata vezetőségének, mert amikor kiderült, hogy várandós, mindenki a támogatásáról biztosította.
    

Fábián, aki korábban a TFSE-ben, Békéscsabán, Kaposváron és Jászberényben is játszott, az elmúlt két idényben mindent megnyert nevelőegyesületével: a Vasas tavaly és idén is bajnok és kupagyőztes lett, valamint 2022-ben elhódította a Közép-európai Liga aranyérmét is. Az ötszörös válogatott feladó tavaly mutatkozott be a nemzeti csapatban, kulcsembere volt az Európa-bajnokságra kijutott válogatottnak - teljesítménye elismeréseként a Magyar Röplabda Szövetség 2022-ben az év női röplabdázójának választotta.
    

Fábián most is ott volt az Európa-ligára és az augusztusi kontinenstornára készülő magyar válogatott keretében, de így nem fog szerepelni az olasz Alessandro Chiappini irányította csapatban. "Amikor megtudtam a hírt, először csak az járt a fejemben, hogy a klubcsapatomban hogyan fogom tudni befejezni a szezont, a válogatott nem. Nyilván itt lett volna a lehetőség, hogy Európa-bajnokságon szerepeljek, aminek elmaradása miatt lehetnék csalódott, de most a magánélet a prioritás, ez tölti ki minden gondolatomat" - mondta ennek kapcsán Fábián Fanny.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com