Gyurcsó: nem tudom elképzelni, hogy hosszabb távon Eszéken maradjak

Nem tudja elképzelni, hogy hosszabb távon a horvát labdarúgó-bajnokságban ezüstérmes Eszék (Osijek) játékosa maradjon Gyurcsó Ádám, akinek az idény végén lejár a szerződése a klubnál.A 20-szoros válogatott szélső az M4 Sport Sporthíradó című műsorában elmondta, a téli szünet alatt a rendszeres játéklehetőség reményében, az eszéki vezetőedző kérésére szerződött a Hajduk Splitből a rivális csapathoz, ám a szezon tavaszi részében kevés alkalommal tudott pályára lépni.

   
"Az edzésmunkámmal is elégedettek voltak, az edző sem mondott semmi rosszat a játékomra, azt viszont világossá tette, hogy abban a rendszerben, amit jelenleg játszik a csapat, nincs lehetőség arra, hogy folyamatosan pályára lépjek" - nyilatkozta Gyurcsó, hozzátéve, hogy az átigazolása után ő is elkapta a koronavírus-fertőzést, ezért néhány hét kiesett a felkészüléséből, és a tervezettnél később tudott csatlakozni a kerethez.
    

"Tisztában voltam vele, hogy így nincs esélyem bekerülni a válogatott Európa-bajnoki keretébe, ezért nem is lepett meg, hogy a szövetségi kapitány nem hívott be" - mondta a 30 éves futballista, aki a hátralévő két bajnoki mérkőzésen szeretne minél többet játszani, és jó teljesítményt nyújtani. "Itt lejár a szerződésem, és nem is tudom elképzelni, hogy hosszabb távon maradjak. A nyár folyamán szeretném a lehető legjobb megoldást megtalálni, és bár kapkodni nem akarok, túl későn sem szeretnék döntést hozni, mert nem mindegy, hogy mikor tudok csatlakozni egy csapathoz a felkészülési időszakban" - jelentette ki Gyurcsó.
   

Az eszéki együttes - amelyben a szintén válogatott Kleinheisler László is futballozik - sokáig versenyben volt a bajnoki címért a Dinamo Zagrebbel, azonban végül meg kellett elégednie az ezüstéremmel.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com