Gyurta Dániel szeretné folytatni a munkát Széles Sándorral

A sikertelen riói olimpiai szereplés után is szeretné folytatni a közös munkát Széles Sándor edzővel az úszó Gyurta Dániel.

A 200 méteres mellúszás londoni bajnoka Rióban már az előfutamban kiesett és összesítésben csak a 17. lett. Az M1 Ma este című keddi adásában elmondta: szeretné folytatni a munkát Szélessel, ám a Széles által az edzőkollegákkal szemben megfogalmazott kritikákkal nem tud egyetérteni.

gyurta_dani1

Gyurta jelezte, hogy az elmúlt négy évben Széles olyan kevés edzést tartott neki, hogy egy kezén meg tudná számolni, és szeretnék, ha nemcsak a kritikáit fogalmazná meg, hanem "elsősorban belenézne a saját lelkiismeretébe, saját magába, hogy ő mit tett hozzá az elmúlt négy évben a felkészülésünkhöz."

Az úszó hozzátette: "szükségünk van rá, szükségünk van minden segítségre, nyilván ő dönti el, hogy szeretné-e folytatni vagy sem."

Gyurta elmondta, hogy a riói úszása értékelhetetlen volt, mert négy másodperccel maradt el az olimpián legjobbjától. Visszanézték már a versenyt, elemezték edzőivel az úszását és a felkészülést, de egy konkrét dolgot sem tudnak kiemelni, mi vezetett oda, hogy ilyen gyengén teljesített. Megjegyezte: hazai közönség előtt a jövő évi vb-n szeretne visszatérni a legjobbak közé.

Széles közvetlenül Gyurta riói szereplése után hangsúlyozta: nem tudja vállalni a felelősséget, amiért a címvédő már az előfutamban kiesett 200 méteres mellúszásban. Szerinte meg kellene kérdezni Kovácshegyi Ferencet és Wirth Balázst, hogy ki a felelős. Hangsúlyozta: ő változatlanul elkészítette az edzésterveket, de az utolsó évben, amikor Gyurta egyre gyengébben úszott, az UTE sportolója más felkészülési program szerint tréningezett.

Úgy fogalmazott: január óta elsőként érkezik tanítványa edzéseire és utolsóként távozik, mégsem tudja vállalni a felelősséget a szerepléséért.

A címvédő Gyurta Dániel a 17. időt érte el az előfutamban, így nem jutott be az elődöntőbe. A szám háromszoros világbajnokaként a 27 éves sportoló 2:11.28 perces idejével két századdal szorult ki a legjobb 16 közül.

Széles arról is beszélt, hogy a viszonya továbbra is nagyon jó a sportolóval, vagyis nem ezen múlt az eredményessége, és nem zárja ki, hogy közösen dolgozzanak a jövő évi budapesti világbajnokságot megelőzően.

"Természetesen vállalom, és tisztázni szeretném a dolgokat. Úgy azonban nem lehet vállalni, hogy megint más irányítsa a munkáját, és más készítse fel" - mondta egy hónapja Széles Sándor.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com