Hamarosan újra indul a lovassport Magyarországon

Ugyan "zárt kapuk mögött", de hamarosan újra versenyeket rendez a Magyar Lovassport Szövetség.Lázár Vilmos, a szervezet elnöke az M4 Sportnak adott szerdai interjújában elmondta, speciális helyzetben voltak a koronavírus-járvány miatt kialakult időszakban, ugyanis az edzések megengedettek voltak, sőt, a lovaknak lételemük a mozgás és egészségben is kellett tartani őket.

    
Hozzátette, minden szakág bevonásával kidolgoztak egy feltételrendszert a rendezők irányába, és azóta már "özönlenek is a nevezések". Megjegyezte, díjugratásban már Pünkösd-hétvégén indulnak a versenyek, egyszerre hat helyszínen, 600 nevezőnek tudtak lehetőséget adni. Lázár Vilmos elmondta, a legeredményesebb szakágban, a fogathajtóknál június elején kisebb viadalokkal kezdenek, majd júliusban már országos versenyeket rendeznek.
    

Jövőre Budapest adott volna otthont öt szakág - díjugratás, díjlovaglás, para-díjlovaglás, fogathajtás és lovastorna - Európa-bajnokságának, azonban az olimpia új, 2021-es időpontjához való közelség miatt a díjugrató, díjlovagló és para-díjlovas szakágakban nincs lehetőség a kontinensviadalok megrendezésére. A szövetség elnöke megjegyezte, a négyesfogathajtó és a lovastorna kontinensviadalt megrendezik a fővárosban, ami nagy öröm.
    

Az októberi Nemzeti Vágtával kapcsolatban Lázár Vilmos elmondta, csak az elővágtákkal "csúsztak meg" egy kicsit, ugyanakkor várhatóan augusztus 15-ét követően - amennyiben meg lehet majd tartani a nagyobb rendezvényeket - hat-nyolc ilyen versenyt tudnak majd megrendezni.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com