Hamburgba utazik a Leipzig, Dortmund-Bayern csúcsrangadó
Gulácsi Péter és Willi Orbán együttese, az ötödik RB Leipzig a hat hellyel mögötte álló Hamburghoz utazik a német labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában, melynek programjából kiemelkedik a Borussia Dortmund-Bayern München rangadó.
A már nem Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyen álló lipcseiek a múlt héten 2-2-es döntetlent játszottak a vendég Dortmunddal úgy, hogy a félidőben még kétgólos előnyben voltak, és az ellenfél a 95. percben mentett pontot. Azon a meccsen a magyar légiósok közül csak Willi Orbán lépett pályára, mivel a kapus Gulácsi Péternek térdsérülése miatt március végéig pihennie kell.
Az utóbbi öt fordulóban csak egy győzelmet arató Leipzignél az osztrák válogatott Xaver Schlager sem hadra fogható, mivel a Dortmund elleni találkozón combsérülés miatt le kellett cserélni, és ugyancsak hetekre kidőlt.
A forduló vasárnap esti zárómérkőzésén nagy feladat vár a lipcsei együttesre, mivel a kikötővárosiak a legutóbbi hat tétmérkőzésükön veretlenek maradtak, és január végén pontot szereztek a listavezető Bayern ellen - márpedig ezt csupán négy csapat mondhatja el magáról ebben az idényben.
A Leipzig két hete 2-0-ra kikapott a bajoroktól a Német Kupában, és az elmúlt tíz mérkőzésén négyszer vesztesen hagyta el a pályát.
Schäfer András csapata, az Union Berlin szombaton 1-0-ra verte a Bayer Leverkusent, így hét meccs után nyert ismét, és megszerezte idei első sikerét. A magyar válogatott középpályás együttese a kilencedik helyen áll, szombaton pedig az öt hellyel és hat ponttal gyengébb Borussia Mönchengladbachhoz látogat.
A hazaiak a fővárosiakhoz hasonló formát mutatnak, mivel hét mérkőzés óta nyeretlenek, és idén még csak egy győzelemnél tartanak. A két gárda egymás elleni párharcában az előző tíz összecsapásból hatot megnyert az Union. A forduló rangadóját szombaton késő délután vívják, melyen a második helyen álló, immár 16 forduló óta veretlen Dortmund fogadja a címvédő és éllovas Bayern Münchent. Utóbbi csapat 85 gólnál tart a bajnokságban, korábban sosem szerzett többet a szezon hasonló szakaszáig, és ilyen támadójátékkal megdöntheti a 1971/1972-es idényben felállított 101 gólos klubrekordot.
A Borussia nem a legjobb hangulatban készülhet a slágermeccsre, mivel szerdán - a 2-0-ra megnyert első mérkőzés után - 4-1-re kikapott az Atalanta stadionjában, így az olasz együttes jutott tovább a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe. A Bayern ugyanakkor már tagja a legjobb 16-ot felvonultató mezőnynek.
Bundesliga, 24. forduló:
péntek:
FC Augsburg-1. FC Köln 20.30
szombat:
Werder Bremen-FC Heidenheim 15.30
Borussia Mönchengladbach-Union Berlin 15.30
Bayer Leverkusen-FSV Mainz 05 15.30
TSG Hoffenheim-St. Pauli 15.30
Borussia Dortmund-Bayern München 18.30
vasárnap:
VfB Stuttgart-VfL Wolfsburg 15.30
Eintracht Frankfurt-SC Freiburg 17.30
Hamburger SV-RB Leipzig 19.30
Az állás:
1. Bayern München 23 85-21 60 pont
2. Borussia Dortmund 23 49-22 52
3. TSG Hoffenheim 23 49-30 46
4. VfB Stuttgart 23 44-32 43
5. RB Leipzig 23 44-32 41
6. Bayer Leverkusen 22 43-28 39
7. SC Freiburg 23 34-37 33
8. Eintracht Frankfurt 23 46-49 31
9. Union Berlin 23 29-37 28
10. FC Augsburg 23 28-41 28
11. Hamburger SV 22 25-32 26
12. 1. FC Köln 23 33-39 24
13. FSV Mainz 05 23 26-38 22
14. Borussia Mönchengladbach 23 26-39 22
15. VfL Wolfsburg 23 33-49 20
16. St. Pauli 23 22-40 20
17. Werder Bremen 23 23-44 19
18. FC Heidenheim 23 22-51 14
(Forrás: MTI)


Hozzászólások