Hanga Ádám kimerítő szezon után, közönségtalálkozó előtt

Alig néhány nappal a szezont követően már a második nyári közönségtalálkozójára készül Hanga Ádám, a Real Madrid spanyol bajnok és Euroliga-ezüstérmes kosárlabdázója.A Hangtime elnevezésű rendezvényre július 16-án, szombaton kerül sor a Kosárlabda Miniarénában, a budapesti Városligetben. "Tavaly egy hirtelen jött ötlet volt, hogy a barátokkal kimenjünk a felújított Városligetbe, s egy gyors Facebook-poszttal kihívtuk az érdeklődőket is" - elevenítette fel a 33 éves játékos. "Egy kicsit még engem is meglepett, hogy több százan megjelentek egy ilyen spontán eseményen, úgyhogy már akkor sejtettük, hogy ezt folytatnunk kellene. Persze nehéz kiszámítani, hogy a szezon mikor ér véget, mert szerencsére az utóbbi években mind a bajnokságban, mind pedig az Euroligában a legvégsőkig játékban voltunk."
    

Hanga elmesélte, fizikailag és lelkileg is kimerítő szezon van mögötte. "A csapatunk megélte a legnagyobb magasságokat, és a legdurvább mélységeket is. Csak hogy egy példát ragadjak ki, a bajnokság elődöntője közben szívrohamot kapott Pablo Laso, együttesünk edzője. Ugyanakkor tudtam és éreztem, hogy a magyar szurkolótábor mindvégig mellettem volt, így nem volt kérdés, hogy itthon találkoznom kell velük.


Úgy néz ki, az idei nyaralás is egy napos keddre esik majd, amit a Balatonon töltök a családdal" - mondta tréfásan a 201 centis kosaras, aki pénteken a portugálok elleni világbajnoki selejtezőn a helyszínen, kerettagként támogatja a csapatot a Tüskecsarnokban. "A szeptemberi Európa-bajnokságon pedig már vállt vállnak vetve küzdünk a srácokkal Kölnben" - tette hozzá Hanga Ádám.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com