Hanga Ádámék minitornán fejezik be a spanyol bajnokságot

Egy helyszínen zajló minitornán fejezik be a spanyol kosárlabda-bajnokságot, a viadalon Hanga Ádám csapata, az éllovas Barcelona is érdekelt lesz.A liga honlapjának tájékoztatása szerint az első osztály 18 klubja megállapodott abban, hogy a koronavírus-járvány miatt március elején, 23 forduló után félbeszakadt pontvadászatot csak a tabella első 12 csapata folytatja. A többiek számára véget ért az idény, de egyikük sem esik ki a második vonalba.

    
A 12 gárda - sorrendben a Barcelona, a Real Madrid, a Zaragoza, a Tenerife, a Bilbao, az Andorra, a Valencia, a Baskonia, a Málaga, a Burgos, a Gran Canaria és a Badalona - két hatos csoportban vív körmérkőzéseket, majd az első két-két együttes jut tovább az elődöntőbe, ennek győztesei pedig a fináléba. A liga közölte, ha a válság miatt május 31-ig nem sikerül elindítani a minitornát - amelyet a Kanári-szigeteken vagy Andorrában is rendezhetnek -, akkor idő előtt véget ér a szezon, és nem hirdetnek bajnokot. A március 8-i leálláskor Hanga Ádám csapata 19 győzelemmel és 4 vereséggel vezette a tabellát, megelőzve a címvédő Real Madridot (18/5).


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com