Harcsa Zoltán az olimpia után nem tervez bokszolni

Az ökölvívó Harcsa Zoltán a jövő nyári, tokiói olimpia után várhatóan befejezi pályafutását.A 27 éves sportoló erről a DigiSport televíziós csatornán beszélt, ahol elmondta, a továbbiakban Szántó Imrével készül az ötkarikás játékokra. "Ifjabb Balzsay Károly volt az edzőm, sajnos ő a betegsége miatt nem nagyon tudta ellátni a felkészítésemet, ezért úgy döntöttem, az lesz nekem a legjobb, ha visszatérek Öcsi bácsihoz" - nyilatkozta a kétszeres Eb-bronzérmes Harcsa Zoltán.

    
A Vasas sportolója kijelentette, a célja az olimpiai érem, és szeretne olyan szereplést bemutatni, amivel tényleg lezárhatja a pályafutását. "Tizenkilenc éve ebben a sportban vagyok benne, úgy gondolom, hogy amit lehetett, kihoztam belőle, de az olimpiai érem még hiányzik a gyűjteményemből" - fogalmazott Harcsa, aki nem tervezi, hogy profiként folytatja karrierjét.
    

Az újra összeállt Harcsa, Szántó páros első éles tesztje a szerdán kezdődő országos bajnokság lesz, márciusban pedig jön az első lehetőség az olimpiai kvóta megszerzésére.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

http://ujhazak.com