Hármas céllal vág neki a Ferencváros az új labdarúgóidénynek

A Ferencváros labdarúgócsapata meg szeretné nyerni a bajnokságot, a nemzetközi kupában jól akar szerepelni, a vezetőség pedig ez utóbbival szoros összefüggésben arra kéri a szurkolókat, hogy a szabályokat betartva buzdítsák az együttest.A következő idényre vonatkozó hármas célt Kubatov Gábor, az FTC elnöke fogalmazta meg szerdán sajtótájékoztatón, hangsúlyozva egyúttal, hogy bármilyen kihágás komoly büntetéseket vonhat maga után. "Arra a kérdésre keressük a választ, hogy a Ferencváros tud-e megfelelően viselkedni a pályán és a lelátón is. Nagy utat jártunk be, ebben a dologban nagyon jól állunk, az a kérdés, hogy mindenki megértette-e, miről van szó.


Nagyon komoly büntetések várhatnak ránk, ezt szeretnénk elkerülni" - mondta az elnök, emlékeztetve, hogy az európai szövetség az elmúlt években folyamatosan büntette a Ferencvárost. Kérdésre válaszolva úgy vélekedett, zárt kapus mérkőzés vagy kupából történő kizárás is következhet egy újabb fegyelmi ügy esetén.

    
"Az a fontos, hogy egy ember se csináljon semmit, ami az FTC-t vissza tudja vetni" - hangsúlyozta. - "Ha ilyen, akár egyetlen is történik, annak beláthatatlan következményei lehetnek." Elárulta, hogy a nemzetközi mérkőzésekre szigorúbb beléptetési szabályt léptetnek érvénybe, nagyon komolyan ellenőrzik a molinókat.
    

"Csak Fradi- és nemzeti színű zászlóink lehetnek" - szögezte le, egyúttal arra kérte a szurkolókat, hogy "a sokat vitatott Fradi-karmozdulatot ne használják, mert az félreértésre ad okot". Az intézkedésekre azért kerül sor, és Kubatov Gábor maga azért kezdeményezte a találkozót a sajtóval, hogy közreműködésével sikerüljön elejét venni a kihágásoknak.
   

"Azért tesszük ezt, mert egy győztes meccsből is lehet kudarc, akár egyetlen ember helytelen viselkedése miatt" - indokolta a lépéseket. "Az elmúlt években szurkolóink megtanultak viselkedni néhány tíz, esetleg száz főnyi embertől eltekintve, de egy ember is sok, ha ostoba. Ha minket kitiltanak a nemzetközi kupából, itt minden összeomlik. Nem tudunk majd játékost igazolni" - vélekedett.
    

A Ferencváros az Európa Liga első selejtezőkörében az izraeli Makkabi Tel-Avivval mérkőzik meg, először jövő csütörtökön idehaza, majd egy hétre rá, idegenben. A napokban visszavonult, 97-szeres válogatott Gera Zoltánt illetően Kubatov elmondta, bár aláírt szerződés még nincs, de a megállapodásuk értelmében a szakmai stáb tagjaként fog tevékenykedni. Technikai képzésekért, személyi képzésekért felelős edző lesz, amibe beletartozik a mérkőzésekre való egyéni felkészítés videoelemzésekkel.
    

A klubelnök úgy fogalmazott, hogy Geráról azért érdemes beszélni, ilyen körben is, mert az ő élettörténetén keresztül meg lehet érteni, miért érdemes sportolni. "Nehéz gyerekkora volt, el is veszhetett volna, de nagyszerű labdarúgó lett belőle, egy igazi példakép. Ezért aztán minden jár neki" - mondta, s elárulta, hogy akár hosszabbítottak volna is vele, de Gera nem vállalta tovább a játékot.
    

Dzsudzsák Balázst illetően, akinek június végén lejárt a szerződése az Egyesült Arab Emírségekben az al-Vahdánál, Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója kérdésre válaszolva úgy reagált:  "Nagyon tisztelem, kedvelem, nagyra tartom a pályafutását, kétéves szerződésünk van vele skyboxra, más nincsen".


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com