Harmincegyévesen visszavonul a futballvilágbajnok Samuel Umtiti
Bejelentett visszavonulását a 31 éves Samuel Umtiti, aki 2018-ban világbajnoki címet nyert Oroszországban a francia labdarúgó-válogatottal.
Az Olympique Lyon akadémiáján nevelkedett belső védő 2016-ban az FC Barcelonához igazolt és 133 mérkőzésen szerepelt a katalán csapatban, amellyel két spanyol bajnoki címet ünnepelhetett. A 31-szeres francia válogatott futballista pályafutását krónikus térdporcproblémák hátráltatták, legutóbb hazájában, a Lille együttesében játszott.
"Egy intenzív, hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel teli karrier után eljött a búcsú ideje. Mindent beleadtam, szenvedéllyel dolgoztam és nem bánok semmit" - írta a közösségi médiaoldalain Umtiti hétfőn késő este. "Minden klubnak, elnöknek, edzőnek és játékosnak köszönöm, hogy velük dolgozhattam, megtiszteltetés volt" - tette hozzá.
Umtiti a francia válogatottban négy gólt szerzett, a 2018-as vb-n egyszer volt eredményes, amikor az elődöntőben az ő találatával 1-0-ra verte az együttes a belgákat.
(Forrás: MTI)
Az Olympique Lyon akadémiáján nevelkedett belső védő 2016-ban az FC Barcelonához igazolt és 133 mérkőzésen szerepelt a katalán csapatban, amellyel két spanyol bajnoki címet ünnepelhetett. A 31-szeres francia válogatott futballista pályafutását krónikus térdporcproblémák hátráltatták, legutóbb hazájában, a Lille együttesében játszott."Egy intenzív, hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel teli karrier után eljött a búcsú ideje. Mindent beleadtam, szenvedéllyel dolgoztam és nem bánok semmit" - írta a közösségi médiaoldalain Umtiti hétfőn késő este. "Minden klubnak, elnöknek, edzőnek és játékosnak köszönöm, hogy velük dolgozhattam, megtiszteltetés volt" - tette hozzá.
Umtiti a francia válogatottban négy gólt szerzett, a 2018-as vb-n egyszer volt eredményes, amikor az elődöntőben az ő találatával 1-0-ra verte az együttes a belgákat.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások