Három magyar már biztosan főtáblás a Római Teniszakadémián

Három magyar főtáblás indulása már biztos a három hét múlva rajtoló budapesti női salakpályás WTA-tenisztornán.A hét év után a magyar fővárosba visszatérő Hungarian Grand Prix - melynek összdíjazása 235 238 dollár (71,7 millió forint) - szervezői hétfőn arról tájékoztatták az MTI-t, hogy a selejtezőből indulókkal együtt akár nyolc hazai játékos is ott lehet a 32-es főmezőnyben.

    
Jelenleg a legmagasabban jegyzett résztvevő az argentin Nadia Podoroska, világranglista 40. helyezettje tavaly elődöntőt vívott a Roland Garroson. A 116. pozícióban álló Babos Tímea helye ugyancsak biztos a legjobbak között. Márky Jenő tornaigazgató saját hatáskörben két főtáblás szabadkártya sorsáról dönthet, és annyi már biztos, hogy a verseny jogtulajdonosa a magyar szövetség (MTSZ) szakmai javaslatait is figyelembe véve, a hazai játékosokat segítve osztja majd ki a kvótákat. Egy harmadik szabadkártya ugyancsak a rendezőkre "hullik", ha a rajtig nem jelentkezik be egy Grand Slam-bajnok vagy top 20-as teniszező.
    

A kvalifikációban négy szabadkártya talál majd gazdára a magyar játékosok között, akik két győzelemmel juthatnak fel a főtáblára. Érdekes, hogy a WTA a múlt héten jelentősen enyhített a résztvevőkre vonatkozó koronavírus-protokollon, így a Budapestre érkező játékosok szabadon jöhetnek-mehetnek a fővárosban. A Római Teniszakadémián ugyanakkor szigorúbb lesz a szabályozás, a teniszezőkkel például csak online lehetséges interjút készíteni.
    

A salakpályás tornára - melynek a szervezésében több mint száz ember dolgozik - 2014 óta Bukarestben került sor. A kormány 2019-ben határozatban adott támogatást Márky Jenőnek ahhoz, hogy a viadalt visszaköltöztesse a magyar fővárosba, és újra Hungarian Grand Prix néven rendezze meg. Az erre vonatkozó kérvényét azonban a WTA tavaly elutasította, a februári fedettpályás Hungarian Ladies Openre hivatkozva. Ez utóbbit 2020-ban, nem sokkal a rajt előtt helyszín hiányában törölték a versenynaptárból. Később kiderült, hogy Richter Attila, az MTSZ azóta lemondott főtitkára elnökségi hozzájárulás nélkül írta alá a három évre szóló lízingszerződést a Hungarian Ladies Open jogtulajdonosával, az IMG-vel.
   

Az MTSZ tavaly júliusban megválasztott új elnöksége felmondta a szerződést az IMG-vel, amely végül úgy döntött, hogy új helyszínt keres a versenynek. Márky Jenő több hónapos tárgyalássorozat eredményeként februárban megállapodásra jutott a WTA-val, így a szervezet megadta az engedélyt, hogy a Hungarian GP visszaköltözzön Budapestre.    
    

A Hungarian Grand Prix 1996-tól 2013-ig zajlott a Római Teniszakadémián, 2009-ben és 2010-ben Szávay Ágnes emelhette magasba a trófeát, legutóbb pedig a már kétszeres Grand Slam-bajnok román Simona Halep diadalmaskodott. Párosban 2003-ban Mandula Petra, 2007-ben pedig Szávay ünnepelhetett.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com