Három magyarral rajtol a főtábla

Három magyar játékos, Pallag Ágnes, Sándor Renáta és Szakmáry Gréta is pályára léphet a női röplabda Bajnokok Ligája kedden rajtoló csoportkörében.A három válogatott játékos közül az előzetes erőviszonyok alapján Szakmáry csapatára, a német bajnok SSC Palmberg Schwerinre vár a legnehezebb feladat, ugyanis a D csoportban két olasz együttessel, az Imoco Volley Coneglianóval és a Savino Del Bene Scandiccivel, valamint a lengyel LKS Commercecon Lódz csapatával találkozik.

    
A 26 éves magyar röplabdázó - aki nyáron az Európa Liga-ezüstérmes magyar válogatott egyik legjobbja volt - a szezon elején kisebb deréksérüléssel bajlódott, ám a múlt szombati bajnoki mérkőzésen már kezdőként számított rá Felix Koslowski vezetőedző. A Sándor Renátát foglalkoztató Allianz MTV Stuttgart - mely a selejtezőből verekedte fel magát a főtáblára, többek között az előző idényben döntős román Alba Blajt elbúcsúztatva - csütörtökön a másik tavaszi finalista, a címvédő török Vakifbank Istanbul otthonában kezd.
    

"Boldogok vagyunk, hogy bejutottunk a csoportkörbe, ahol nincs konkrét kitűzött célunk, de szeretnénk minél több meccset nyerni" - mondta az MTI érdeklődésére Sándor Renáta. A 27 éves ütőjátékos kijelentette: néha ugyan még eszébe jut, hogy három éve éppen egy Bajnokok Ligája-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést - elszakadt az egyik térdszalagja -, de ezt a gondolatot igyekszik minél gyorsabban elhessegetni.
    

"Az előző idényből a keret 80 százaléka itt maradt, és bár vannak, akik a világbajnokság vagy egészségügyi okok miatt később csatlakoztak a csapathoz, egyre jobban összeszokunk egymással" - fogalmazott Sándor. Véleménye szerint a szezon során fontos lesz, hogy az edzőjük forgassa a csapatot, mert ez kell ahhoz, hogy mindannyian "meccsben maradjanak".
    

Pallag Ágnest - a francia RC Cannes légiósát - májusban a sípcsontjában lévő fáradásos törés miatt megműtötték, ám mostanra teljesen felépült, és új csapatában arra számít, fel tudják venni a versenyt csoportriválisaikkal. "Az operációm és a rehabilitációm úgy tűnik jól sikerült, teljesen elmúlt a fájdalom a lábamban. Kezdek már formába is lendülni, igaz, kondiban van még némi hátrányom, de bízom abban, hogy mihamarabb utolérem magam" - nyilatkozta Pallag, aki csapattársaihoz képest később kezdte a felkészülést.
    

A BL-csoportról elmondta, az olasz Novara a legnagyobb esélyes, de a lengyel Budowlani Lódz - mely a selejtezőben a magyar bajnok Békéscsabát is búcsúztatva jutott főtáblára - és a fehérorosz Mincsanka Minszk ellen úgy érzi, lehet keresnivalójuk. "Hazai pályán kezdünk a minszkiekkel, remélem, sikerül minél jobb eredményt elérni" - fogalmazott.
    

Kiemelte: igazi profi csapatba került Cannes-ban, ahol Franciaország egyik legjobb együttese van, és bár épp ezért az elvárások is magasabbak, mint eddigi állomáshelyein, az edzéseken amellett, hogy kemény munka folyik, mindig jó a hangulat. "Számomra a legfontosabb most az, hogy türelmes legyek, és amikor lehetőséget kapok, a legjobbamat nyújtsam" - mondta Pallag, aki egyértelmű céljaként jelölte meg a válogatottba való visszakerülést azok után, hogy most nyáron nem tudott Jan De Brandt szövetségi kapitány rendelkezésére állni.
    

"Azt gondolom, hogy nemcsak maga a válogatott, hanem a jövő nyári, részben magyarországi rendezésű Európa-bajnokság is fontos minden játékosnak. Kicsit jó volt pihenni idén nyáron, de a közeg nagyon hiányzott. Motivált vagyok, hogy ott legyek a keretben" - jelentette ki a 25 éves ütő.


    Női röplabda Bajnokok Ligája, 1. forduló:
    a magyar érdekeltségű csapatok mérkőzései:
    kedd:
LKS Commercecon Lódz (lengyel)-SSC Palmberg Schwerin (német) 20.30

    szerda:
    C csoport:
RC Cannes (francia)-Mincsanka Minszk (fehérorosz) 20.00

    csütörtök:
    A csoport:
Vakifbank Istanbul (török)-Allianz MTV Stuttgart (német) 17.00


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com