Három ország pályázik a 2027-es világbajnokság megrendezésére

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) közlése szerint három ország nyújtott be pályázatot a 2027-es elitvilágbajnokság megrendezésére.Az iihf.com-on olvasható pénteki közlemény szerint Németország, Kazahsztán, valamint Norvégia jelentkezett az esemény házigazdájának. A pályázók mostantól elkezdik kidolgozni a részletes anyagokat, amelyeket később az IIHF központjában prezentálnak a döntéshozóknak, majd helyszínbejárásra is sor kerül. A 2027-es vb rendezőjéről 2023 májusában, a finnországi Tamperében sorra kerülő IIHF-kongresszuson döntenek.
    

Németország 1930 óta nyolcszor rendezett elit vb-t, legutóbb 2017-ben Kölnben, Párizzsal közösen. Önállóan utoljára 2010-ben voltak házigazdák a németek, akkor Köln és Mannheim volt a két helyszín. Kazahsztán a 2019-es divízió I/A vb lebonyolítása után először pályázik elit vb megrendezésére, míg Norvégia eddig kétszer adott otthont az eseménynek, 1958-ban és 1999-ben.
    

A jövő évi világbajnokságot a finnországi Tamperében és a lettországi Rigában rendezik, 2024-ben Csehország, 2025-ben pedig Svédország és Dánia lesz közösen a házigazda. A 2026-os világeseménynek Svájc ad otthont. A magyar válogatott a májusban rendezett ljubljanai divízió I/A világbajnokságon a második helyen végzett, és így 2008 és 2015 után, történelme során harmadszor feljutott a világ legjobbjai közé.


Ezt követően a magyar szövetség a szlovénokkal közösen pályázatot nyújtott be a jövő évi vb megrendezésére, de a szükséges kormánygarancia hiányában az IIHF nem engedte tovább a jelentkezést. A magyarok a jövő május 12. és 28. között sorra kerülő tornán Tamperében játszanak majd az A csoportban a társházigazda finnekkel, valamint a svédekkel, a csehekkel, a németekkel, a dánokkal, a franciákkal és az osztrákokkal.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

http://ujhazak.com