Háromgólos FTC-győzelem és továbbjutás

Háromgólos győzelmet aratott a Ferencváros a női Bajnokok Ligájában, a csoportkör hétvégi hazai mérkőzésén a Thüringer HC ellen, és harmadik sikerével már továbbjutott négyeséből.Az előző idényben BL-negyeddöntős FTC Dabason fogadta a német együttest, amelyet két héttel korábban vendégként 29-25-re legyőzött.


    Női Bajnokok Ligája, 4. forduló, C csoport:
FTC-Rail Cargo Hungaria - Thüringer HC (német) 28-25 (13-14)
--------------------------------------------------------------  
a magyar góldobók: Pena 6, Lukács 5, Jovanovic 4, Kovacsics 3, Van der Heijden 3, Schatzl 1, Szucsánszki 1, Mészáros 1, Márton 1, Snelder 1, Háfra 1, Faluvégi 1

    
Az elejétől kezdve felváltva vezettek a csapatok, nagyobb előnyre azonban egyik sem tudott szert tenni - egészen az első félidő végéig, amikor is előbb két, majd három góllal is meglépett a vendégegyüttes (10-13). Ehhez a hazaiak "partnersége" is kellett: az FTC puhább védekezésével és pontatlan támadásaival segített abban, hogy a németek elhúzzanak. A szünet előtt aztán észbe kapott a zöld-fehér csapat, hatékonyabb kézilabdát mutatva be egygólnyira felzárkózott a pihenő előtt (13-14).
    

A második harminc percben sem akart változni a játék képe: egy-két góllal a vendégek álltak jobban, illetve olykor az FTC beérte riválisát, de döntetlennél rendre megint a németek voltak előbb eredményesek. A félidő közepe táján vette át a vezetést a Ferencváros (20-19), ám egészen az 52. percig sikerrel kapaszkodtak a németek, akik nagy szívvel küzdöttek, s tartani tudták a lépést a fáradtnak tetsző hazaiakkal.


Ekkor azonban megrázta magát a vendéglátó együttes, Kovacsics Anikó duplájával 25-23-ra ellépett, s már nem engedte ki kezéből a mérkőzést. A vége 28-25-ös FTC-győzelem, minek köszönhetően meglett a továbbjutás is a csoportból.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com