Hasonló stílusú és erősségű csapatok találkoznak a döntőben

Tóth Edmond vezetőedző szerint hasonló stílusú és erősségű csapatok találkoznak a férfi kézilabda Európa Kupa döntőjében, amelyben a MOL Tatabánya KC ellenfele az északmacedón GRK Ohrid lesz.A párharc első mérkőzését vasárnap 17 órától játsszák Tatabányán, a visszavágóra pedig egy héttel később 20 órától kerül sor Ohridban.

"Minden játékos és minden edző életében nagy dolog kupadöntőt játszani. Teljesen mindegy, hogy az első, a második vagy a harmadik számú sorozatban. Nem véletlen, hogy itt indult idén a Tatabánya" - mondta a magyar szövetség sajtóeseményén a játékosként bajnok, Magyar Kupa-győztes, 21-szeres válogatott Tóth.

Hozzátette: az ő kérése volt, hogy a klubvezetők az Európa Kupát válasszák, hiszen tavaly nyári érkezése után új csapatot építettek, és olyan alapokra akarták helyezni a klubot és a játékosállományt, ami biztosítja a nyugodt építkezés lehetőségét. Mint kifejtette: azt gondolták, ehhez az EK a legjobb, mivel hasonlóak az ellenfelek, és teljesen más rendszerben zajlik, mint az Európa Liga.

"Úgy indultunk neki, hogy nézzük meg, mire képes a csapat, milyen irányba építkezzünk, és ha sikeres évet zárunk, akkor a következő szezonban megcélozhatjuk az Európa Ligát. Az elvártaknál sokkal jobban sikerült a csapatépítés és a bajnoki szereplés is. Álmodni sem mertünk volna ilyen szezonról" - mondta.

A korábbi bányászváros csapata a bajnokságban bronz-, a Magyar Kupában ezüstérmes lett.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Tóth szerint szerencsésnek mondhatják magukat, mert a nemzetközi porondon folyamatosan jó ellenfeleket kaptak, nem kellett gyenge csapatokkal játszaniuk: a norvég Naerbö IL és Runar Sandefjord, illetve a svájci HSC Suhr Aarau és a török Nilüfer Belediyespor együttesét, az elődöntőben pedig a bosnyák RK Izvidacot búcsúztatták.

A vezetőedző szerint ez a 12 mérkőzés komoly tapasztalatot adhat csapatának, amire lehet építeni a bajnokságban és a jövőt tekintve egyaránt.

"Nagy dolog, hogy idáig eljutottunk. Nem voltak egyszerűek a mérkőzéseink, de csak dicsérni tudom a csapatomat: nagyon jó hozzáállású, nagyon jó morállal rendelkező játékosokból áll, akik sikeresek szeretnének lenni, és jó eredményeket elérni a bajnokságban, a Magyar Kupában és a nemzetközi kupában is, és döntőt akartak játszani" - fogalmazott.

Elárulta: folyamatosan erősíti bennük, hogy akármelyik kupasorozatról van szó, egy döntő örök emléket jelent mindenkinek, hiszen nagyon ritkán van lehetőség ilyet meccseket játszani. A Tatabánya az első magyar csapat, amely finálét játszhat a harmadik számú európai kupasorozatban: 1996-ban a Szeged, 2024-ben pedig a Ferencváros jutott az elődöntőig.

"Ha már a döntőig eljutottunk, természetesen nagyon szeretnénk megnyerni. Olyan csapattal találkozunk, amelynek stílusa és erőssége abszolút hasonló a miénkhez. Szintén egy új együttesről van szó, amely építkezik, de sikeres a bajnokságban, ez a finálé pedig a klub első nemzetközi sikerét jelenti" - fejtette ki. Hozzátette: a következő szezonra még komolyabb csapatot építenek a macedónok - többek között a válogatott jobbátlövő Máthé Dominik is odaigazol -, jó feltételekkel rendelkeznek és nagyon lelkesek. Azt jelezték, hogy ötszáz szurkolójuk szeretne ellátogatni az első mérkőzésre, a visszavágóra pedig csütörtökön 15 perc alatt elkelt minden jegy.

"Gondolom, hogy a visszavágón olyan hangulat vár majd ránk, amilyennel ritkán találkozunk. Szerencsére az elődöntőben a bosnyák RK Izvidac ellen már tapasztalhattunk hasonlót, ilyen szempontból az jól jött" - mondta Tóth. Hangsúlyozta: nagyon nagy reményekkel várja a finálét az egész klub, bíznak benne, hogy nagyon sokan látogatnak ki az első meccsre, és nagy élmény lesz mindenki számára. A vezetőedző úgy fogalmazott: jobb lett volna otthon játszani a visszavágót, mert a balkáni országok csapatai közismerten nagy küzdők, és bármire képesek hazai pályán.

"Ez egy oda-visszavágós párharc, amelynek az első mérkőzése nem sokat számít, de eddig nagyon jól szerepeltünk ebben a sorozatban, és az első meccsből mindig mi tanultunk többet. Mi tudtunk változtatni, és a második mérkőzést kihozni győzelemre, vagy továbbjutást érő eredményre. Valószínűleg ennek a döntőben is nagy szerepe lesz" - jelezte.

Tóth felidézte, hogy csapata az egész idényben jól szerepelt idegenben is, a bajnokságban és az Európa Kupában egyaránt, ezért reméli, hogy ezúttal is lesz tartásuk, és a visszavágón is képesek lesznek elviselni a rájuk váró nyomást. A GRK Ohrid az azeri HC Baki, a bosnyák Sloga Doboj, a cseh Dukla Praha, a görög Olimpiakosz SFP és a szlovén RK Celje PL kiejtésével jutott el a fináléig. Az európai szövetség honlapján Boris Rojevic vezetőedző kijelentette: szerinte a Tatabánya az esélyes, mert több tapasztalattal rendelkezik az európai porondon, másrészt kiváló játékosok alkotják a keretét.

"A visszavágót azonban Ohridban játsszuk, és tudjuk, milyen jó teljesítményre képes a védelmünk, ami növeli az önbizalmunkat. Győzelemre számítunk, mindent megteszünk a trófea elnyeréséért" - szögezte le a szerb tréner.

Hangsúlyozta: a Tatabánya nagyon gyors kézilabdát játszik, ezért a lehető leggyorsabban vissza kell rendeződniük, másrészt nagy a különbség a két csapat között a védekező posztokon, mert az Ohridnak jelenleg csupán négy, a magyar együttesnek viszont nyolc remek játékosa van. Éppen ezért nagyon kell figyelniük a játék iramára, nehogy már a hajrát megelőzően elfáradjanak.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

59 évesen távozott a korábbi Forma-1-es pilóta és négyszeres paralimpiai bajnok, aki nem ismerte a feladás fogalmát.

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

http://ujhazak.com