Hat helyett 15 szakág lesz az idei "autósport olimpián"

A tavalyi hat helyett az idén már 15 szakágban állhatnak rajthoz a versenyzők az október 23-25-én Marseille-ben és a Paul Ricard Forma-1-es versenypályán sorra kerülő Motorsport Games elnevezésű "autósport olimpián", melyen a versenyzők a nemzetüket képviselve küzdenek meg az érmekért és az összetett győzelemért járó trófeáért.A szervező Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a technikai, műszaki támogatást nyújtó SRO Motorsports Group szerdai közös közleménye szerint a tavaly Rómában és a mellette elhelyezkedő Vallelunga versenypályán látott hat szakág az idei programban is bent marad, de bővül a GT és a gokart géposztály, valamint lesz négy ralis kategória is.

    
A tavaly november elején rendezett első Motorsport Games-en hat kategóriában állt rajthoz 49 ország 192 versenyzője. Vallelungában GT, túraautó, Forma-4, drift, gokart szlalom és szimulátor géposztályban versenyeztek a résztvevők, az éremtáblázat élén pedig Oroszország végzett egy arany- és két bronzéremmel, így az övé lett az összetett sikerért járó trófea is. A magyarok öt szakágban indultak, a legjobban Tóth László szerepelt a Forma-4-esek versenyein, melyeken negyedik, valamint hetedik lett a 19 fős mezőnyben.
    

Az idén lesz GT sprint és GT sprint váltó, előbbiben egy pilóta, utóbbiban - egymást váltva - két versenyző vezeti majd a GT3-as versenyautókat. Az úgynevezett crosscar kategória versenyeit korosztály szerint két csoportra bontják, egyet a 13 és 15 év közötti életkorú indulók, egyet pedig a 15 évnél idősebb versenyzők számára bonyolítanak le.


Raliban a Rally2 géposztályban a legmagasabb teljesítményű raliautókkal, Rally4-ben pedig az elsőkerék-meghajtású autókkal versenyeznek majd, és szerepel a programban az 1970-es és 1980-as legendás raliautóit felvonultató Historic, valamint az 1990 után gyártott ralis gépeket magában foglaló Historic Regularity géposztály is. Gokartban a tavaly már bemutatkozott szlalom mellett a 12-14 éves versenyzőknek gokart sprint viadalt rendeznek, gokart endurance-ban pedig három pilóta vezet majd váltásban egy-egy gokartot. Marad a programban tavalyról a szimulátor, a túraautó, a Forma-4, valamint a drift is.
    

"Nagy öröm a számunkra a Motorsport Games kategóriáinak kibővítése, különösen úgy, hogy gokartban és raliban is vannak kiválóságaink, ezért bizakodók vagyunk és mindent megteszünk, hogy ebben az évben is nagy létszámú csapattal képviseljük Magyarországot az eseményen" - mondta az MTI-nek Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke.
    

Jean Todt FIA-elnök a szerdai közleményben úgy fogalmazott, elégedettséggel szemléli a Motorsport Games növekedését. "Egy olyan közönségbarát helyszín, mint a Paul Ricard versenypálya, valamint a számos különböző kategória jelenléte bizonyosan egy nagyszerű és emlékezetes viadalt eredményez majd, amely további nemzeti szövetségeknek ad majd lökést abba az irányba, hogy részt vegyenek a versenyeken" - jelentette ki a FIA francia vezetője.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com