Hat magyar csapat indul az európai röplabdakupákban

Összesen hat magyar csapat adta le nevezését az európai röplabdakupákra.A kontinentális szövetség (CEV) hétfőn hozta nyilvánosságra a nemzetközi sorozatokban résztvevő együttesek listáját. Ezen - az indulását már korábban bejelentő - Vasas, Kaposvár és Békéscsaba mellett a nőknél a MÁV Előre, míg a férfiaknál a Fino Kaposvár és a MÁV Előre szerepel.
    

Utóbbiak közül a bajnok és kupagyőztes somogyiak idén is a Bajnokok Ligájában próbálkoznak, melynek selejtezőjében összesen 17 csapat küzd a két, még szabad főtáblás helyért. Bögöly Gáborék szeptember 17. és 19. között kezdik a kvalifikációt, amelyben három oda-visszavágós párharcot kell nyerni csoportkörbe jutáshoz. A MÁV Előre - akárcsak az előző szezonban - ezúttal is a harmadik számú sorozatban, a Challenge Kupában indul.
    

A női BL-ben a Magyarországon az elmúlt három évben minden lehetséges trófeát begyűjtő Vasas ezúttal is a csoportkörben kezd, de az elmúlt évek eredményeinek - közte a legutóbbi továbbjutásnak - köszönhetően most nem a negyedik, hanem a harmadik kalapba kapott besorolást. Itt a tízcsapatos, egykörös selejtezőből öten jutnak majd fel a november 5-én kezdődő főtáblára.
    

A bajnoki ezüstérmes Kaposvári NRC, valamint a bronzérmes Békéscsaba már korábban bejelentette indulását a második számú sorozatnak számító CEV Kupában, hozzájuk csatlakozott a Challenge Kupában szereplő, nemzetközi porondon most bemutatkozó MÁV Előre. Mindez azt is jelenti, hogy az indulási joggal rendelkező magyar csapatok közül a bajnoki ötödik Újpest ezúttal sem nevezett. Az európai kupaküzdelmek sorsolása jövő kedden lesz Luxembourgban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com