Hat ország több mint 200 autója a Hungaroringen

Egy év kihagyás után kedden és szerdán rendezik meg a Hungaroringen és környékén a hagyományos évbúcsúztató Szilveszter-ralit, melyre ezúttal hat országból érkeznek versenyzők, a nézők pedig több mint 200 autót láthatnak a mogyoródi Forma-1-es pályán.A viadal sajtószolgálatának közleménye szerint a magyarok mellett német, lengyel, osztrák, cseh és szlovák indulók is rajthoz állnak a kétnapos, 56 kilométer össztávú versenyen, melyet tavaly a koronavírus-járvány miatt nem tudtak megrendezni. A nézők ezúttal csak védettségi igazolvánnyal tudják a helyszínen megtekinteni a száguldást, zárt térben pedig kötelező lesz a maszkviselés és a távolságtartás.
   

"A védettségi igazolványokat a nézői beléptetési pontokon fogjuk ellenőrizni, mivel ezeknek a meglétét törvény írja elő a sportrendezvényekre történő belépéshez" - mondta Füredi András, a Szilveszter-rali egyik főszervezője. Hozzátette, miután a Hungaroring környéki utakat is használhatják, a verseny apró változtatásokkal ugyan, de a 2019-es nyomvonalon zajlik majd.
   

"Kedden kizárólag a Hungaroringen belül száguldanak majd az autók, szerdán pedig a külső pályával kezdünk, amiben 2019-hez hasonlóan újra benne lesz a benzinkút, és ezt a részt elhagyva mennek be a versenyzők a belső részre" - közölte Garamvölgyi Zoltán, az évzáró viadal másik főszervezője. A Szilveszter-rali korábbi háromszoros győztese, a 2019-ben abszolút magyar bajnok Vincze Ferenc ezen az eseményen ül az idén először versenyautóba, miután a hazai ralibajnokságot kihagyta. Vincze régi-új csapatának, a Korda Racingnek a Skoda Fabia R5-ösével áll rajthoz.
    

A verseny mindkét napon 9 órakor rajtol, jegyeket elővételben 3000 forintos áron tudnak vásárolni az érdeklődők. A helyszínen a belépő 3500 forintba kerül, 18 éven aluliak pedig csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében léphetnek be. A rendezvény megtekintése 12 éves kor alatt ingyenes. A viadalról internetes élő közvetítés az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is lesz a Rallye Rádió web- és Facebook-oldalán, valamint Youtube-csatornáján.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com